ERDON Helyi hírek

2014.11.10. 12:33

Dumaszínházasak jártak Váradon

Múlt vasárnap este a Dumaszínház és a Live Project Kft. szervezésében Tóth Edu kíséretében Bödőcs Tibor és Mogács Dániel látogatott Nagyváradra. A stand up comedysek nagy sikerű fellépésének az Állami Filharmónia koncertterme biztosított helyszínt.

Úgy gondoljuk: ezen műfaj egyik sajátossága, hogy a poénok, improvizációk, beszólások igazából csak az adott környezetben és pillanatban váltanak ki frenetikus hatást, illetve humoros reakciót a közönség részéről, így most fölösleges lenne azzal terhelni kedves olvasóinkat, hogy leírunk egy-két elhangzott sztorit, mert már nem lenne meg ezeknek a két órát tartó előadás keretében megtapasztalt különös varázsa. Ízelítőül csupán annyi: többek közt szó esett a kukoricagóréról, az erős emberekről, valamint a tömegközlekedési eszközön való utazás nyújtotta élményekről is...

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!