Keresztény példázat egy vitéz lélekről

Tamási Áron Vitéz lélek című drámáját mutatta be a budapesti Nemzeti Színház múlt csütörtökön este a nagyváradi színházban a nemzeti igazgatója, Vidnyányszky Attila rendezésében. A teltházas váradi közönség nagy tetszéssel fogadta az előadást.

Mindenképpen dicséretre méltó a Nemzeti Színháznak az az új törekvése, hogy előadásait bemutassa a Magyarország határain kívül élő magyar közösségeknek is, a múlt csütörtöki előadás megtekintése után viszont azt kell mondanom, hogy a darabválasztás nem tűnt szerencsésnek, hiszen ez a háromfelvonásos példázat amilyen keresztényi akar lenni, annyira zavaros is. A világháborúból hazaérkező Balla Péter (Trill Zsolt) meglehetősen kellemetlen helyzetbe kerül két okból is; egyrészt mert Rozáli, a menyasszonya (Trokán Dóra) nem várja meg, hanem feleségül megy Kristófhoz (Tóth László), másrészt pedig Péter vesz egy szamarat, ami miatt – dramaturgiailag szinte teljesen indokolatlanul –, az emberek gúnyolják, megvetik, de Balla Péter könnyebben lemond menyasszonyáról, mint a szamárról. Viszont a közönség számára a szereplők elmondásából kiderül, hogy a szamár fején csillag, hátán pedig keresztforma jel látható, és így máris világos, hogy nem egy egyszerű állatról, hanem a krisztusi jámborság, az igaz út, valamint a megtántoríthatatlan hit és akarat szimbólumára történik utalás, amikor a szamár szóba kerül.

Zavaros történet

És bár Péter társadalmi helyzete meglehetősen ingatag a közösségben, mégis minden nő vonzódik hozzá, ki anyai gyengédséggel, ki házassági szándékkal, ki pedig szenvedélyes szerelemmel. Mindazonáltal Péter egy holt lelket vesz a szívébe. Történik ugyanis, hogy felkeresi őt az idős Ambrus (Mécs Károly), és felajánlja neki a lányát házastársul, csakhogy a lány nem hús-vér ember, hanem csak lélek, akit az apa megőrzött felnőtt koráig, mert maga a gyereklány négy éves korában meghalt. Péter a lelkébe veszi a lányt – bármit is takarjon ez –, később azonban beleszeret Lázár (Horváth Lajos Ottó) lányába, Borókába (Martinovics Dorina), akinek kifejti saját eszméit a Földi és az Égi egymásba fonódásáról. Boróka azonban nem vállalja, hogy pusztán földi társa legyen Péternek, aki égi társának másvalakit választott. Tamási Áron a pozitív megoldás híve ebben a művében, ezért venezuelai szappanoperákat idéző bonyodalmakba keveri a jámbor székelyeket annak érdekében, hogy minden jó legyen a végén. Kiderül, hogy Boróka nem is Lázár vér szerinti lánya, mert a férfi az erdőben lopta őt, miután saját lányát szétmarcangolták a vadállatok. Lázár a lopott gyermek ruháit ráaggatta saját, meghalt lánya testére, Borókát pedig felnevelte anélkül, hogy erről bárkinek is tudomása lett volna. A darab csúcspontja az a jelenet, amikor Ambrus előveszi a piros bojtos zöld sapkát, az egyetlen holmit, ami halott lánya után megmaradt, és ez a tárgy derít fényt arra az igazságra, hogy Boróka valójában Ambrus lánya, így minden akadály elhárul a két szerelmes egybekelése elől, hisz Péter számára Földi és Égi egy személyben materializálódott. A darab végén mindenki megtisztul, és fehér ruhában az asztalhoz járul, hogy egyen a kenyérből és igyon a borból.

A számtalan keresztény szimbólummal, zavaros filozófiai eszmefuttatásokkal és pátosszal feldúsított előadás nem tudta elhomályosítani a darab rossz értelemben vett naivitását, sőt, egyenesen retrográd jellegét. A Vitéz lélek egy keresztény-magyar politikai kurzusdarabként hatott, talán ez is lehet a magyarázat arra, hogy a Nemzeti Színház miért éppen ezt a nem méltatlanul elfeledett művet ásta elő a Tamási életműből.

Nagy színészek

Mindeme gyengeségek mellett mégsem volt unalmas a három felvonásos előadás, hiszen nagyon szerethető színészek játszottak benne. Öröm volt ismét a nagyváradi színpadon látni Trill Zsoltot, akit a debreceni Csokonai Színház vendégszereplései alkalmával ismert, és szeretett meg a váradi közönség. Noha ezúttal is jól játszott, mégis az volt az érzésem, hogy túl sok pátoszt, és nagybetűs Eszmét és Igét kellett közvetítsen ahhoz, hogy olyan felszabadult játékot nyújtson, amilyet tőle megszokott a váradi közönség. A másik póluson áll a darabban Reviczky Gábor, a jólelkű Nikita szerepében, aki a székely humor és incselkedés megtestesítője, neki lényegében csak a poéngyártás a szerepe, ő az, aki humoros beszólásaival hangos kacagásra ingerli a közönséget. Ugyancsak a humoros vonalat erősíti az intrikus Panna (Tóth Auguszta), akinek minden vágya, hogy férjet fogjon magának, ami nem sikerül neki, a közönség jókedvre derítése, megnevettetése annál inkább. Élményt jelentett Mécs Károly játéka is, és persze a kisebb szerepeket alakító színészek is jól teljesítettek. A nemes egyszerűségű díszletek Olekszandr Bilozub munkáját dicsérik, míg a nem ritkán jazzes hangzású zenét Könczei Árpád szerezte, amelyek szintén kedvező benyomást keltettek a nézőkben, akik az előadás végén felállva tapsolták meg a művészeket.

Pap István