ERDON Helyi hírek

2014.01.26. 13:45

Történelemről gyerekeknek, játékosan

Bihar megye - Hajdúnánási pedagógusok és gyülekezeti tagok látogattak el a Nagyvárad-Őssi Református Egyházközségbe szombaton. Játékos formában, szemléltető anyagokkal tanították történelemre a gyerekeket.

Bihar megye - Hajdúnánási pedagógusok és gyülekezeti tagok látogattak el a Nagyvárad-Őssi Református Egyházközségbe szombaton. Játékos formában, szemléltető anyagokkal tanították történelemre a gyerekeket.

Mintegy négy éve látogatnak el havi rendszerességgel a hajdúnánási református gyülekezet tagjai Bihar megyei településekre, s játékos, nevelő jellegű foglalkozásokat tartanak a gyerekeknek. Szombat délelőtt mintegy harminc nagyváradi, illetve váradlesi gyerek gyűlt össze a őssi egyházközség gyülekezeti otthonában, ahol Csillikné Szólláth Júlia, a hajdúnánási szórványprogram vezetője, valamint Bannáné Máró Erzsébet foglalkozott velük. Ezúttal elksérte őket a 19 éves, brazíliai Pedro Correa de Meb egyetemista is, aki önkéntesként az angol oktatásban vállal szerepet Hajdúnánáson.

Mondák tükrében

A gyerekek először a Himnuszról tanultak – megtudhatták, miben egyedi, mikor született, hogyan kötődik mindez a Magyar Kultúra Napjához és nem utolsó sorban megismerkedhettek – egyesek közülük első alkalommal – az imádság szövegével is. A későbbiekben Hunyadi Jánosról, illetve Hunyadi Mátyásról tudhattak meg többet szemléltető anyagok segítségével, népmondák és mesék tükrében. Ezt követően a témához kötődő kézműves foglalkozáson vettek részt, továbbá különféle játékok is zajlottak.

A mi felelősségünk

„Mélyen meghajlok az itteni diákok előtt, akik kétfajta kultúrát kell megismerjenek, de hogy mindezt hogy tudják integrálni, az már a felnőttek felelőssége” – válaszolt kérdésünkre Csillikné Szólláth Júlia, aki kihangsúlyozta: nem hagyhatunk fel azzal, hogy a mi irodalmunkkal, történelmünkkel, kultúránkkal megismertessük a gyerekeket. Sokat számít például, hogy a gyerek tudja, hogy bár Kolozsváron született, Mátyás magyar király volt… A műveltség, a múltunkhoz és őseinkhez való kötődés nem politikailag fontos, tette hozzá.

Munkájuk főleg ott hiánypótló, ahol nincs magyar oktatás – például Váradlesen. Az eltelt évek alatt lépésenként haladtak, lassan ismertették meg a gyerekeket a magyarság történelmének fontos fejezeteivel, a sorsfordító eseményekkel.

Több településen

A tapasztalat az, hogy ezeknek a találkozóknak a nyomán az egyházi élet is felpezsdül, több gyerek jár hittanórára, az istentiszteleteken is többen vesznek részt. Többen érkeznek ilyenkor Bihar megyébe, gyülekezeti tagok, pedagósgusok, sőt, hajdúnánási gyerekek is, és egy részük Nagyváradra (ahová a lesi gyerekeket is elhozzák ezekre az alkalmakra), egy részük pedig Jankafalvára, Diószegre, illetve Poklostelekre megy foglalkozásokat tartani a helybéli gyerekeknek.

Neumann Andrea

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!