ERDON Helyi hírek

2013.03.24. 14:56

Mesevetélkedő a Szacsvayban

Több éves hagyománynak megfelelően a nagyváradi Szacsvay Imre Általános Iskola magyar katedrája idén is megszervezte a Mesevetélkedőt az ötödik osztályoknak.

Több éves hagyománynak megfelelően a nagyváradi Szacsvay Imre Általános Iskola magyar katedrája idén is megszervezte a Mesevetélkedőt az ötödik osztályoknak.

Három ötödik osztályból öt csapat jelentkezett a március 22-én, pénteken megrendezett Mesevetélkedőre. Mivel az ötödik osztályosok tananyagában is szerepel a mese, ezért a szervezők jó ötletnek tartották és tartják, hogy a diákok játékos módon is közelebb kerüljenek a mese műfajához, megtanulják a típusait, és felismerjék a különböző elemeket és fordulatokat. A magyar katedra több éve megszervezi a játékos vetélkedőt, amelyen mint a legkisebb királyfiaknak, a tanulóknak is többféle próbát kell kiálljanak. Kovács Enikő és Teutsch Ágota magyartanárnők vezetésével a diákok hét feladatot teljesítettek. Elsőként egy feladatlapot kellett megoldaniuk, majd a betűtenger és betűvadászat próbák alatt egy-egy mesecímet vagy szereplő nevét kellett kitalálják, egy rövid állatmese tanulságát kellett megfogalmazzák, sőt olyan próba is volt, ahol kifejezően kellett olvasni vagy éppen egy meseszereplő bőrébe bújva meggyőzni a zsűrit rátermettségükről. A verseny végén a háromtagú zsűri kihirdette a győztes csapatot, amely az V.A osztály egyik csoportja volt. Ennek ellenére senki sem távozott üres kézzel, mindenki kapott oklevelet, édességet és a helyezésektől függően különböző ajándékokat. A vetélkedő jó hangulatban telt, amelyen az V.A osztálya versenyen kívül előadott egy jelenetet Lázár Ervin Négyszögletű kerekerdő című meséjéből.

Nagy Noémi

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!