ERDON Helyi hírek

2012.02.16. 14:52

Aláírásgyűjtés indul Püspökiért

Polgári kezdeményezést karolt fel az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) Nagyváradon: aláírásgyűjtést szerveznek azért, hogy a nehézgépjárművek ne keseríthessék tovább a püspökiek életét.

Polgári kezdeményezést karolt fel az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) Nagyváradon: aláírásgyűjtést szerveznek azért, hogy a nehézgépjárművek ne keseríthessék tovább a püspökiek életét.

 

 

Elkészültek a formanyomtatványok, s elindulnak az aláírásgyűjtők is: támogató kézjegyeket gyűjtenek azért, hogy rávegyék a váradi önkormányzatot egy javaslat gyakorlatba ültetésére. Mint tudattuk, az EMNP helyi vezetői január végén bemutatták azt a tervet, amely szerintük hatékony megoldást nyújthat Nagyvárad – és ezen belül Biharpüspöki – közúti tehermentesítésére. Eszerint első lépésben a város nyugati körgyűrűjének egy szakaszát kellene megépíteni, amely Bihar község térségéből, a pár évvel ezelőtt lebontott vasúti híd környékéről indulhatna, és Biharpüspöki mellett elhaladva, az ipari telepet érintve jutna el a Borsi útig. Így a nehézgépjármű-forgalmat egyenesen a Borsi útra irányítaná rá. Mint ismeretes, a nehézgépjármű-forgalom jelenleg Püspöki központján halad át, károsítva az ottani ingatlanokat, s szennyezve a környezetet.

Ez a szakasz 4,7 kilométer hosszú lenne, és mivel lakatlan területen, mezőkön vezetne keresztül jóval kevesebbe kerülne a megépítése, mint a város által támogatott változaté. A második szakasz 7,1 kilométer hosszúságban Szentandrás mellett elhaladva csatlakozna a jelenlegi körgyűrűhöz, ezen keresztül pedig a Kolozsvári úthoz.

 

Akcióban

 

Csomortányi István, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) partiumi szervezési igazgatója és Kristófi Kristóf, a Néppárt váradi szervezetének elnöke ma sajtótájékoztatón tudatta: a tervet benyújtották a nagyváradi Polgármesteri Hivatalhoz, ám onnan csak az a kétsoros válasz érkezett, hogy a beadványt egy alosztályhoz küldték tovább. Ezért az EMNP úgy döntött, aláírásgyűjtéssel próbálja megtámogatni a kezdeményezést. Biharpüspökiben legalább 1000 kézjegyet szándékoznak gyűjteni, házról-házra járva. Hozzátették: bárki csatlakozhat Nagyváradról is, hiszen az egész megyeszékhelyet érinti a körgyűrű ügye, s a javasolt egyszerűbb megolás.

Aki segíteni szeretne az akcióban, a 0740256790-es telefonszámon, vagy a Széles (Menumorut) utca 23 szám alatt éri el a szervezőket. Az akció hivatalosan tegnap el is indult, s egy hónapig tart. Ezt követően a kézjegyeket benyújtják az önkormányzatnak, remélve, hogy ott fontolóra veszik majd a javaslatot. A kétnyelvű nyomtatványokon ez a mondat szerepel, ezt támogathatják az aláírók: „alulírottak, Nagyvárad megyei jogú város polgárai, a Biharpüspökin átmenő teherforgalom megszüntetése érdekében kérjük a DN19 és a DN1 (Borsi út) főutakat összekötő körgyűrűszakasz megépítését”.

Az EMNP két képviselője hozzátette: „Püspöki az elmúlt évtizedekben sok jót nem kapott a várostól, hanem inkább meddőhányókat, szeméttelepeket és szintén szennyező CET-et. Vannak most is ott befektetések, csak épp elhibázottak. Például több millió eurós befektetéssel lefedik a Kis Köröst. Ahelyett, hogy a medrét egyszerűen kitisztítanák. Több helyi lakos azt mondja, ez a lebetonozás teljesen fölösleges, sőt, magánterületek is károsodnak a munkálatokkor. Itt lenne tahát az ideje, hogy a fölösleges beruházások helyett valami fontosat is tegyenek Püspökiért. Egy ilyen dolog lenne a körgyűrű elkerülő szakaszának megépítése, amely révén a teherforgalom kikerülne onnan. Ezt a kis szakaszt akár Uniós forrásokból is megépíthetnék, csak meg kellene pályázni.”

 

 

Szeghalmi Örs

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!