ERDON Helyi hírek

2011.06.24. 11:23

Isten szeretetének ünnepe

<p>Nagyvárad - Az Úrnapja alkalmából csütörtök délután ünnepi szentmisét mutatott be a Székesegyházban Exc. Böcskei László megyés püspök. Szabó Ervin bihari plébános mondott szentbeszédet, majd körmenet volt az udvaron kialakított lombsátrak előtt.</p>

 

Úrnapja alkalmából gyönyörűen feldíszített Székesegyház várta az ünneplő híveket. Bevezetőjében Exc. Böcskei László nagyváradi megyés püspök arra hívta fel a figyelmet: az ünnep visszavisz bennünket a nagycsütörtöki eseményekhez, amikor Jézus- mert szerette az övéit- a vacsora közben kezébe vette a kenyeret, hálát adott, megtörte, tanítványainak adta, és így szólt: vegyétek, és egyetek ebből mindnyájan, mert ez az én testem, mely értetek adatik. A vacsora után ugyanígy kezébe vette a kelyhet is, majd ismét hálát adott, odaadta tanítványainak, és így szólt: vegyétek, és igyatok ebből mindnyájan, mert ez az én vérem kelyhe, az új és örök szövetségé. Ez a vér értetek és sokakért kiontatik a bűnök bocsánatára. Ezt cselekedjétek az én emlékezetemre.

A főpásztor hangsúlyozta: a szeretet egyértelmű megnyilvánulásaként az emberszerető Isten megjelent közüttünk és itt maradt, mert Isten és ember közelsége nem ismer semmiféle kizáró kategóriát. Tehát nem csupán az Úr emléke előtt tisztelgünk, hanem reális jelenlétében fordulunk őhozzá, oltalmát és áldását kérve. Az Úrnapja ezért Isten szeretetének ünnepe, amikor a katolikusok Isten ajándéka mellett tesznek hitet a szentmisében és a körmenetben. Ugyanakkor meghívást kapnak arra, hogy ők is a szeretet részesei és forrásai legyenek az emberek közt, mások számára is.

 

Hitvallásra késztet

 

Az egyházmegye vezetője külön köszöntötte mindazokat, akik előkészítették az oltárt és a körmenetkor használt lombsátrakat, a plébániák és a Mária Rádió képviselőit, a vincés és ferences nővéreket, a ferences harmadrend, a Rózsafüzér Társulat, a Mária Légió és a Vár-Lak Ifjúsági Központ jelenlevő tagjait. Megkülönböztetett figyelemmel üdvözölte a gyermekeket és a felsorakozott idei első áldozókat, akik az Úrral való találkozás elmélyítésére készültek. Úgy fogalmazott: az ünnep hitvallásra is késztett, ezért az ősi hagyományokat folytatva kimennek azoltáriszentséggel a profán élet színterére, hogy megmutassák a világnak Krisztust. Napjainkban erre nagy szükség van, hiszen a kereszt előtt elhaladó hitetlen, gőgös és tudatlan csőcselékek azt kiálltják: ha tényleg Isten fia vagy, gyere le a keresztről. Mi azonban tudjuk, hogy leszállt, és itt van közöttünk. Engeszteljük őt, mert kicsúfolták, és az áldását kérjük.

 

Nem vált zöldre

 

Az evangéliumi részlet Szent János könyvéből szólt. Szentbeszédében Szabó Ervin bihari plébános számos példával élve azt emelte ki: tudatára kell ébredni annak, hogy a világ legnagyobb értéke a köztünk levő Krisztus, ezért a katolikusoknak meg kell állnunk, és időt kell szakítaniuk a templom csöndjében arra, hogy az oltáriszentség előtt újraértelmezzék, illetve -rendezzék mindennapjaikat. Erre világít rá többek közt az is: a vatikáni papi kongregáció úgy döntött: azzal köszönti fel a pappá szentelésének 60. évfordulóját ünneplő XVI. Benedek pápát, hogy arra a kéri a világ több mint 3100 katolikus egyházmegyéjét, hogy hatvan órán keresztül imádják Krisztust az oltáriszentség előtt. Szintén erre utal Bruno Ferrero Az örök mécses című elbeszélése is, melyből az a következtetés vonható le: a tabernákulum felett piskáló piros fény sohasem fog zöldre váltani, hanem megállás nélkül arra szólít fel bennünket, hogy álljunk meg előtte. A tisztelendő Kis Szent Teréz szavaival zárta prédikációját: ha a világ tudatában lenne az oltáriszentség értékének, akkor a templomokba tóduló tömegeket a rendvédelmi erőknek kellene fenntartaniuk.

Az áldozatatás után a régi szokásoknak megfelelően körmenetet tartottak a Bazilika kertjében. Felemelő érzés volt látni, ahogy az egyházi és világi személyek megálltak imádkozni a lombsátraknál, útközben pedig az idén első áldozó gyermekek szórtak virágszirmokat.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!