ERDON Helyi hírek

2010.07.20. 15:32

Via ferratát terveznek Hargita megyében

<p>Hargita megye - Nagy tervekkel lépett tisztségébe Fekete Örs, a Hargita megyei önkormányzat keretében működő hegyimentő közszolgálat új igazgatója, akit a július 20-án rendezett csíkszeredai sajtótájékoztatón mutatott be Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke.</p>

Az igazgató elmondta, via ferratának (extrémsport, a magashegyi túrázás és a sziklamászás ágazata) és nordic walkingnak (északi gyaloglás, síjárás speciális botokkal) megfelelő útvonalakat alakítana ki, mert ezzel is növelni lehet a megye turisztikai vonzerejét, és a lakosság minél nagyobb rétegével kedveltetnék meg hegyeinket, illetve ezeket a sportokat.

Fekete Örs azt is kijelentette, hogy a közszolgálat fő célja nem változik: segítenek az embereken, a hangsúlyt pedig a megelőzésre fektetik. Az utóbbit neveléssel szeretnék elérni, a gyerekek képzésével, hogy kimozdítsák őket a tévé és az internet elől, megszerettessék velük a természetet, és megtanítsanak nekik mindent, amit tudni kell kiránduláson, a tűzrakástól az elsősegélynyújtásig. Az igazgató rámutatott, hogy mindez már tavaly elkezdődött, amikor is 400 gyereket vittek kirándulni a megyei tanács Barangoljunk Székelyföldön! című programja keretében, és téli meg nyári táborokat szoktak szervezni iskolásoknak. Fekete Örs szerint a mászófalak, turistaösvények felújításával, illetve pihenő- és menedékhelyek kialakításával – amelyet szintén megyei önkormányzati, a Biztonságos hegyi turizmus nevű program révén valósítanak meg – ugyancsak népszerűsítik a bakancsos turizmust a helybéliek és az ide érkező turisták körében egyaránt.

Borboly Csaba méltatta a jelen lévő Marian Chivut, a hegyimentő közszolgálat nemrég nyugdíjba vonult igazgatóját az eddigi munkájáért, amellyel jó eredményeket ért el. Sok gyerek a hegyek barátja lett, és megszerezte az alaptudást a hegyimentőknek és a megyei tanács programjainak köszönhetően, jelentette ki a tanácselnök, hozzátéve: Marian Chivu tapasztalatára, segítségére továbbra is számítanak. Borboly azt is elmondta, hogy Fekete Örs jó ismerője a hegyimentésnek, hiszen már csaknem egy éve a közszolgálat koordinátoraként dolgozik. A megyei tanács elnöke kitért az általa vezetett intézmény projektjeire, ilyen az az uniós pályázat, amely négy menedékház felújítását, illetve építését célozza (ennek már aláírták a finanszírozási szerződését idén Csíkszeredában, Elena Udrea miniszter jelenlétében), a nyolc menedékhely létesítése (ebből már három elkészült), évente 80 kilométernyi turistaösvény felújítása, a borvízforrások környékének rendbetétele és tájékoztató táblákkal való ellátása, mászófalak kialakítása.

Marian Chivu szerint hegyszerető emberek dolgoznak a négy – csíki, gyergyói, udvarhelyszéki és maroshévízi – hegyimentőcsapatban, amelyek tagjainak többsége önkéntes. A leköszönt igazgató úgy látja, ha túl leszünk a válságon, és sikerül minden tervezett eszközt beszerezni, akkor a Hargita Megyei Hegyimentő Közszolgálat lesz az országban a legmodernebb. A sajtótájékoztató végén Borboly Csaba ajándékcsomaggal lepte meg Marian Chivut, majd a jelenlévők pezsgővel koccintottak.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!