ERDON Helyi hírek

2010.07.16. 14:36

Sarkady és a PKE: ő odamenne...

<p>Nagyvárad - Nem tett le arról Sarkady Zsolt, hogy esetleg a PKE-n dolgozzon a jövőben. Ehhez azonban pár feltételnek teljesülnie kell, alkalmazása távolról sem biztos.</p>

Megszűnik az RMDSZ-es Sarkady Zsolt alprefektusi tisztsége, s mint tegnap megírtuk, ő többek között azt tervezi: a Partiumi Keresztény Egyetemen (PKE) fog tanítani a jövőben. Egymondatos közleményt küldött ezzel kapcsolatban ma délután a Partiumi Keresztény Egyetem Rektori Hivatala, amelyben annyi tudat: "egyetemünkön nem merült fel Dr. Sarkady Zsolt alkalmazásának lehetősége." Mindennek kapcsán ismét megkerestük Sarkadyt, megkérdezve, hogy akkor most mi is van. Elmondta: ő tárgyalt a saját alkalmazásáról, igaz, nem a rektorral.

Reakció

Sarkady Zsolt a részleteket firtató kérdéseinkre jelezte: továbbra sem tett le arról, hogy adott esetben a PKE-n tevékenykedjen. Tudatta: "Amit megírt erről a sajtó, az nem hibás, az valós. Én nem a rektorral beszéltem erről, hanem a közgáz dékánjával. Arról volt szó, ha beindul a pénzügyi szak, akkor lenne ott számomra elfoglaltság. Tehát akkor, ha ez beindul. Persze ehhez majd versenyvizsga is kell, és más feltételek is vannak. Még mindig elképzelhetőnek tartom, hogy ott dolgozzam, egyáltalán nem hiszem, hogy ez kizárt lenne.

Egyébként pedig magával a rektorral is fogok találkozni és beszélni a következő napokban, csak ő eddig nem ért rá, mert vizsgáztatás volt". Kikértük a véleményét arról is, mi lehet a háttérben. Ezt mondta: "Nem is értem, hogy az egyetem Rektori Hivatala miért ad ki külön sajtóközleményt arról, hogy valakit alkalmaznak vagy sem. Pontosabban értem, és meg is van az elképzelésem arról, hogy ki és mi állhat ennek a szokatlan közleménynek a hátterében. Nem gondolom, hogy állandóan közleményekben kellene üzengetnünk egymásnak. Az továbbra sem tartom lehetetennek, hogy a PKE-n folytassam".

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!