ERDON Helyi hírek

2010.06.11. 15:36

Versek egy banános doboz mélyéről

<p>Nagyvárad - Csütörtök délután a Várad folyóirat szerkesztőségében mutatták be Szűcs László, nagyváradi költő, újságíró és szerkesztő második verseskötetét Bolondok a parton címmel.</p>

Barátok, ismerősök, újságíró és szerkesztő kollégák gyűltek össze csütörtök délután a Várad folyóirat szerkesztőségében Szűcs László költő és újságíró második verseskötetének bemutatója alkalmából. Kinde Annamária köszöntötte a megjelenteket, majd átadta a szót Böszörményi Zoltánnak, az Irodalmi Jelen Könyvkiadó vezetőjének, aki elsőként a Bolondok a parton című könyv keletkezési történetét elevenítette fel a szerzővel való beszélgetés során. Amikor elsőként átlapozta a Kinde Annamáriától megkapott kéziratokat egyértelmű volt számára, hogy itt mély dolgokról van szó. Első impressziója a kéziratok elolvasása után, hogy Szűcs László nem saját mélységeit tárja fel az olvasónak, hanem magát a világot, mely a képlékeny sorokon keresztül - mint valami áttetsző hártyán - mutatkozik meg.

Elfelejtettek művek


A poéta felelevenítette, hogy tavaly ősszel Kinde Annamária vetette fel a verseskötet összeállításának ötletét. Az ötletet tett követte: előkerültek azok a régi kéziratok, melyek egy banános doboz mélyén pihentek és melyekről maga is megfeledkezett. A kötetbe bekerültek olyan alkotások, melyek a 1996-os első verseskötetből kimaradtak, továbbá még korábbi, a 80-as évek Nagyváradját bemutató versek is (a legkorábbiak 1983-ból, míg a legfrissebbek 2009-ből valóak). Böszörményi Zoltán kiemelte ezek zeneiségét és a meglepő képzettársításokat. A szerző több művet is felolvasott. A közönség tetszését többek között a 2000-ben keletkezett Advent nyerte el, mely Böszörményi Zoltán szerint olyan hangulatot ragad meg, melyet az igazi költők tudnak csak közvetíteni. Az úgynevezett "házi versek" közül is elhangzott az otthon hangulatát megragadó néhány vers, majd a címadó műről is szó esett.

Elsősorban költő


Böszörményi Zoltán szóba hozta, hogy kevés szerelmes verset tartalmaz a kötet, melynek megcáfolására Szűcs László néhány ilyen tárgyú költeményt is felolvasott. A jelenlévők másik kedvence a különös ritmikájú Búgócsiga című vers volt, mely a szerző bevallása szerint egy kísérlet annak bemutatására, hogy hogyan oldódik fel a szavak jelentése, ha sokszor egymás után kimondjuk őket. Végezetül Kinde Annamária elmondta, hogy Szűcs Lászlót sokan ismerik, mint újságírót vagy szerkesztőt, de kevesen úgy, mint költőt. Hozzátette: Szűcs László elsősorban költő, és ezt az információt fel kell frissíteni az agyakban. A könyvet Balázs Imre József szerkesztette, borítóját pedig Kinde Anna tervezte.  A bemutató dedikálással, illetve baráti beszélgetéssel zárult.
Mészáros Tímea

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!