ERDON Helyi hírek

2010.01.20. 09:27

Együttműködésre alapozva

<p>Szatmár megye - „Az idei évi költségvetéshez, az ismert okok miatt nem fűzünk nagy reményeket”, nyilatkozta lapunknak a Szatmár Megyei Gyermekvédelmi Igazgatóság vezetője, Marc Adrian.</p>

Nem okoz az senkinek meglepetést, hogy ebben az évben kevesebb pénzből fogunk gazdálkodni, fogalmazott Marc Adrian intézményvezető. Ugyanúgy, ahogy 2009–ben is, ebben az évben is elsőbbséget jelent az alkalmazottak bérének a biztosítása, ami az éves költségvetés 70–80%–át teszi ki. A fennmaradó összeget az igazgatóság hatáskörébe tartozó otthonok, központok fenntartására fordítják, valamint az állami gondozásban lévő kiskorúak iskoláztatására. Az intézményvezető azt is elmondta, hogy a jelenleg érvényben lévő rendelkezések is megnehezítik, az amúgy sem problémamentes hétköznapokat. Például míg az egyik jogszabály előírja, hogy ne csökkenjen a bruttó fizetés összege, addig egy másik értelmében azokon a juttatásokon kell takarékoskodni, amelyek nem kötelező jelleggel fizetendők. Egy példa erre az a juttatás, melyet azért kap a munkavállaló, hogy a 24 óra bármely szakában behívható legyen a munkahelyére.

Fejlesztés, pályázati pénzből

Bármilyen lehet is a jelenlegi helyzet, a továbblépésre is gondolni kell - mutatott rá Marc Adrian. Szerinte erre az együttműködések és a pályázati pénzek lehívása biztosít lehetőséget. A Szatmár Megyei Tanács január 22-re meghirdetett ülésén a gyermekvédelmi igazgatóságot érintő határozattervezetek is előterjesztésre kerülnek. A napirendi pontokban foglaltak szerint a megyei tanácsosok jóváhagyását kérik ahhoz, hogy a szatmári igazgatóság részt vehessen egy, a Nyíregyháza — Szabolcs–Szatmár–Bereg Megyei Önkormányzat Területi Gyermekvédelmi Központjával közös pályázatban. A kezdeményezés célja a két megye gyermekvédelemi rendszerében a szolgáltatás minőségének a növelése. A két fél együtt 50 ezer eurót pályázhat meg. Egy másik nagyon fontos probléma megyénkben a gyermekelhagyás. Egy francia és egy hazai civil szervezettel karöltve, a gyermekvédelmi igazgatóság egy olyan programot készül kidolgozni, amelynek keretében 5 Szatmár megyei települést megcélozva felmérést készítenek. A települések még nincsenek kiválasztva, de elsősorban az olyanok jönnek számításba, ahol magas azon édesanyák száma, akik a kórházban hagyják csecsemőjüket. A munka során a szakemberek arra a kérdésre keresik a választ, hogy mi készteti az anyákat arra, hogy megváljanak a gyermeküktől — magyarázta az intézményvezető.

Karikás Enikő

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!