ERDON Helyi hírek

2008.03.09. 17:13

Bolojan-rejtély Nagyváradon

<p>Bihar megye - Intenzíven tárgyalt a hétvégén Ilie Bolojan jelenlegi kormányfőtitkár és a PNL arról, hogy elfogadja-e az előbbi a polgármesterjelöltséget. Az érintettek hallgatnak, Bolojan hétfőn tart tájékoztatót.</p>

"Minden lehetséges" - így fogalmazott vasárnap délután megkeresésünkre Ilie Bolojan kormányfőtitkár sajtószóvivője, Ion Radu. A tisztségviselőtől azt kérdeztük, hogy áll az az ügy, amelynek lényege, hogy a PNL a volt Bihar megyei prefektust, a jelenleg a kabinetnél tevékenykedő Ilie Bolojant indítaná Nagyváradon a polgármesteri tisztségért - szemben például a PD-L által már versenybe küldött Mihai Groza, jelenlegi városvezetővel.

Az ügy lényege, hogy Bolojan többfordulós egyeztetésen vett részt a PNL vezetésével, nem hajlandó ugyanis egykönnyen elfogadni a polgármesterjelöltséget. Ehhez képest héfőre sajtótájékoztatót hívott össze Nagyváradra. Ám hogy mi lesz a rendezvény témája, az még ma is kérdéses volt. Ion Radu szerint a jelöltség elfogadását is bejelentheti Bolojan (erre számít egyébként a legtöbb megfigyelő is), de az is megeshet, hogy elutasítja a felkérést és netán más témákra tér ki.

Népszerű

Az ügy azért igen nagy horderejű, mert felmérések szerint Bolojan nagy eséllyel indulna az elöljárói tisztségért, tekintve, hogy Nagyváradon már ismert, prefektusként igen népszerű volt - s így a PD-L-nek is komoly kihívást jelentene, megtörve esetleg a demokrata pártiak nagyváradi uralmát, amelyet eddig Petru Filip és Mihai Groza polgármesterek neve fémjelzett.

Bolojan döntésében nemcsak az játszik közre, hogy milyen feltételeket szab ő a PNL-nek és viszont, hanem az is, hogy a jogszabályok egyáltalán megengedik-e még az indulását. Mint ismeretes, a politikus köztisztségviselő lett, ezért a törvény szerint párton kívülivé kellett válnia, így kilépett a PNL-ből. Ráadásul elképzelhető, hogy összeférhetetlenség van kormányfőtitkári posztja és az esetleges polgármesterjelöltsége között.

Lakatos Péter RMDSZ-es honatya - aki szintén Bolojan versenybe szállására számít - ezt így foglalta össze: "a jelenlegi törvény szerint a kormányfőtitkár is indulhat városvezetői tisztségért a választásokon, csakhogy a helyhatósági választási törvényt épp most módosította a kormány, s nem tudni egyelőre, bekerült-e olyan kitétel, amely előhozná az összeférhetetlenséget."

Mindez azonban rövidesen kiderül. A PNL-nél ugyanis éppen azért volt hírzárlat vasárnap délután is, mert az egyeztetések tartottak. Sem maga Bolojan nem volt hajlandó nyilatkozni, sem a párt megyei elnöke, Cornel Popa honatya, vagy éppen Bihar megyei szenátoruk, Valeriu Boeriu. Az általunk megkeresett legtöbb politikus - neve elhallgatását kérve – azonban úgy vélte, annak van jóval nagyobb esélye, hogy Bolojant polgármesterjeöltként láthatjuk viszont.

Állt a bál

Még nem százazázalékos tehát, hogy Ilie Bolojan és Mihai Groza vetélytárs lesz a voksolásokon, de a két politikus a hét végén máris elkezdett rálicitálni egymásra. Nagyváradon egy esküvőn találkoztak ugyanis szombaton. Dumitru Tiplea esküdött, aki a Prefektúrán dolgozott, amikor Bolojan vezette az intézményt, most pedig a kormányfőtitkár tanácsadója. Az ifjú párt - hivatali felelősségénél fogva - Mihai Groza, Nagyvárad polgármestere adta össze, a násznagy pedig Ilie Bolojan volt. A ceremónia után Groza és Bolojan kezet fogott és össze is puszilózott, ám semmitmondóan diplomatikus nyilatkozataikból az derült ki, hogy adott esetben készen állnak as PD-L és a PNL színeiben megvívandó váradi csatájukra.

Szeghalmi Örs

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!