Erdély hírei

2018.06.11. 14:28

Bántalmazási eset a halláskárosultak kolozsvári iskolájában

A kolozsvári ügyészségen tett feljelentést a Sérült Gyerekek Jogaiért Küzdő Európai Központ (CEDCD), miután videofelvétel került nyilvánosságra arról, hogy a halláskárosultak kolozsvári líceumában egy felügyelőnő bántalmaz egy diáklányt. Ugyanezen ügyben a Nép Ügyvédje is hivatalból kivizsgálásba kezdett.

A kolozsvári ügyészségen tett feljelentést a Sérült Gyerekek Jogaiért Küzdő Európai Központ (CEDCD), miután videofelvétel került nyilvánosságra arról, hogy a halláskárosultak kolozsvári líceumában egy felügyelőnő bántalmaz egy diáklányt. Ugyanezen ügyben a Nép Ügyvédje is hivatalból kivizsgálásba kezdett.

A sérült gyerekek jogait védő intézmény hétfőn arról tájékoztatta az AGERPRES hírügynökséget, hogy jogi támogatást nyújt a bántalmazott hetedikes lánynak és családjának.

,,Amint azt korábban is bebizonyítottuk, a romániai speciális iskolák nem határolódnak el a sérült gyerekek elleni bántalmazásoktól és visszaélésektől, amelyeket zárt ajtók mögött, csendben követnek el - olvasható a közleményben, amelynek szerzői azt ígérik, hogy mindent meg fognak tenni a vétkesek büntetőjogi és civil felelősségrevonása érdekében. Véget kell vetni a fogyatékos gyerekekkel szembeni embertelen bánásmódnak, és ezekben az iskolákban a tanügyminisztériumnak nyilvános kivizsgálást kell tartania, ezt azonban a szaktárca évek óta halogatja - mondta Mădălina Turza, a CEDCD elnöke.

A halláskárosultak kolozsvári líceumában történt tettlegességről készült videofelvétel a hétvégén jelent meg a Facebookon. A videofelvétel tanúsága szerint egyik felügyelő egy tanulót ütlegel.

Amalia Gurzău tanfelügyelőségi szóvivő szerint két lány között konfliktus tört ki, és a diákok éjszakai felügyeletével megbízott alkalmazott megpróbálta szétválasztani őket. Gurzău szerint nincsenek arra utaló jelek, hogy a lányok testi vagy pszichikai sérülést szenvedtek volna.

A Nép Ügyvédje hivatalból vizsgálatot indított az eset miatt.

Az AGERPRES hírügynökséghez eljuttatott tájékoztatás szerint az ombudsman a testi-lelki épséghez és élethez való alkotmányos jog, valamint a fogyatékos személyek védelmét előíró cikkely megsértése miatt indított kivizsgálást.

Matei Vîrtosu, a Nép Ügyvédje hivatalának szóvivője elmondta, a felvétel szerint az egyik bentlakó diáklányt az iskola egyik alkalmazottja ököllel többször arcon üti és fenyegeti. A felvételt egy másik tanuló készítette, majd közzétette a közösségi hálón.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!