Első fokon pert nyert egy szentandrási egyesület a községben állatkrematóriumot építeni szándékozó vállalkozással szemben. A cégnek tizenöt napja van fellebbezni.
A nagyváradi önkormányzattal kötött egyezménynek megfelelően végleg bezárta kapuit a Nagyvárad-Őssi vasútállomás mögött lévő Nutripork disznóhizlalda, tudatja közleményében a polgármesteri hivatal sajtóosztálya.
Az illetékes intézmények, valamint maga az érintett cég szerint is törvényesen működik Nagyvárad határában a Nutripork disznóhizlaldája. A polgárok azonban ezt egészen másképp látják – ebből lett aztán egy parázs hangulatú vita múlt kedden.
A törvény szerint a kötelező közvita megszervezése az adott ügyben érintett cég feladata. Ugyanakkor állítólag az sem kizárt, hogy a helyszín még ismét változzon is.
Minden rendben, de semmi sincs a helyén mondás járhatott a margittai lakosok fejében a Polgármesteri Hivatal konferenciatermében megrendezett közvita után, melyet a Környezetvédelmi Ügynökség kezdeményezett.
Florica Cherecheș, a PNL Bihar megyei parlamenti képviselője folytatja tevékenységét a Nutripork cég által okozott kellemetlenségek megszüntetéséért. Most egy minisztérium áll mellé – valamelyest.
Florica Cherecheş liberális párti (PNL) parlamenti képviselő ismét megszólalt a Várad közeli disznóhizlalda elhíresült ügyében. Ezúttal a cég reagálására válaszolt egy nyílt levélben.
Ezen a héten is ellenőrzéseket végzett a Bihar megyei Környezetvédelmi Őrség mind az ősi disznóhizlaldánál, mind a palotai farmoknál, de nem találtak semmi szabálytalanságot.
A Bihar megyei Közegészségügyi Igazgatóság megadta az engedélyt a Nutrientul cégnek, hogy nagy befogadó képességű disznófarmot működtessen Szentandráson.