Ünnepet vittünk, ünnepet kaptunk Dabason

Dabason a Zúg március című produkcióval emlékeztek az 1848-as forradalom és szabadságharc évfordulójára március 10-én, vasárnap délután. Az előadásra sokan érkeztek az Érmellékről, de a környékbeli elszármazottak is összegyűltek az OBO Arénában.

Biztosan nem állíthatjuk, de nagy a valószínűsége, hogy Dabason még soha nem volt olyan magas az egy négyzetméterre jutó érmellékiek száma, mint március 10-én, vasárnap délután. Akkor mutatta be ugyanis az érsemjéni Ezüstepreje néptánccsoport a helyi Tilinkó néptánccsoporttal közösen, illetve az érmihályfalvi Playtime együttessel (Szilágyi Nikolett, Balogh Levente, Kiss Ákos, Kiss Gergő, Czirják Roland, Barta Kristóf), és érmihályfalvi zenészbarátaikkal, Koczkás Zsolt billentyűssel, ifj. Lupsa János hegedűssel, továbbá Kovács Mártonnal, a budapesti Magos népzenei együttes prímásával a Zúg március című előadását. A produkciót „teljes csomagként” vitték a Pest megyei kisvárosba, ugyanis nemcsak a fellépők, de a világosítás kivételével a „műszak” is utazott Kiss Csaba technikus vezérletével. Sőt, a mintegy 600 fősre becsült publikum bő tizede is érsemjéni és érmihályfalvi volt, továbbá a Budapesten és környékén élő elszármazottakat is „összerántotta” az előadás híre, de Ausztriából és a Felvidékről is érkeztek.

Összetartó erő

Az előadók már pénteken elutaztak Dabasra, hogy a két hete Érsemjénben megkezdett közös próbákat véglegesítsék. Szombaton tartottak is két próbát, majd vasárnap még egyet, közben szombaton délben a város egyik bevásárlóközpontjánál flashmobbal igyekeztek fokozni az érdeklődést. Vasárnap kora este egymás után érkeztek a kisebb-nagyobb Bihar megyei járművek az előadásnak helyet adó OBO Aréna parkolójába, a szeles, barátságtalan időben a helyiek is szépen gyülekeztek a lelátókra. A küzdőtéren felállított színpadról a műsorvezető ismertette az érsemjéni és a helyi néptánccsoport közötti kapcsolat rövid, de annál intenzívebb történetét, majd Pánczél Károly országgyűlési képviselőt, a Nemzeti Összetartozás Bizottságának elnökét szólította a mikrofonhoz. A politikus az anyanyelv, a közös kultúra és történelem határok feletti összetartó erejét hangsúlyozta egyebek mellett beszédében, miközben megemlékezett a Székely Szabadság Napjáról is, melynek kapcsán aznap Budapesten és Marosvásárhelyen is tartottak megemlékezéseket, és ezekhez csatoltan megjegyezte: a romániai magyarság autonómiaharca tovább tart, és „mi (értsd. magyarországi politikusok) is dolgozunk rajta”. Balazsi József érsemjéni polgármester örömének adott hangot, hogy részesei lehetnek a dabasi ünnepségnek, ugyanakkor azt is megjegyezte, hogy az ország jelenlegi határain belül nem jelent különösebb kihívást megülni a nemzeti ünnepet, miközben például a vendégszereplésre meghívottak nap mint nap ki kell álljanak magyarságuk mellett. Elkél számunkra a támogatás, a bátorítás, tette hozzá, majd átadta a helyét Nyakó József érmihályfalvi polgármesternek. Utóbbi mindjárt „megmutatta”, mennyien is érkeztünk a „mieinkkel” (kérésére az érmellékiek felemelt karjaikkal jelezték ottlétüket, amit a helyiek tapssal konstatáltak), majd arról szólt, hogy „mi odahaza” igyekszünk saját kezünkben tartani a lehetőségekhez mérten sorsunkat. Szerinte a néptánccsoportok együttműködése is azt jelzi, hogy „egy vérből valók vagyunk”.

Lelki gyógyulás

Ezt követte a bemutató, ami, ahogyan arról annak idején a helyi és a nagyváradi színházban tartott előadása kapcsán már megírtuk, egy folk-rock táncjáték, témája az 1848–49-es szabadságharc. A darabot a Petőfi Sándor felesége, Szendrey Júlia által megírt titkos napló ihlette. A mintegy órás előadást a publikum vastapssal ünnepelte, nemkülönben a semjéni csoport vezetőit, a produkciót jegyző Sütő Juditot és Szabolcsot, illetve a Tilinkó vezetőjét, Farkas Gábort. A Himnusz éneklése után Kőszegi Zoltán dabasi polgármester köszönte meg az élményt, úgy vélve, hogy az ilyen előadások is hozzájárulnak „a nemzet lelki gyógyulásához”, érezzük, hová és kikhez tartozunk. A publikum már távozóban volt, amikor az előadókkal elkészült az a csoportkép, melyre már a drukk alól felszabadulva álltak oda, a jól végzett munka örömével. Ők másnapig még élvezték a hazaiak vendéglátást, mi pedig hazaindultunk, az éjszakai csillagos égbolt alatt érezve hogy „Szabad élet, szabad madár, jaj de szép, ki szabadon jár…”, még akkor is, ha éppen hidegen fújtak a szelek.

Rencz Csaba