Bihar hírei

2016.12.28. 12:12

Kisdiákok "mesés" versengése

A mesevetélkedő megyei döntőjébe való jutás volt a tét a kisiskolásoknak Érmihályfalván tartott körzeti versenyen. A váradi döntőbe 12 csapat jutott tovább.

A mesevetélkedő megyei döntőjébe való jutás volt a tét a kisiskolásoknak Érmihályfalván tartott körzeti versenyen. A váradi döntőbe 12 csapat jutott tovább.

December 19-én délután zajlott a "Mesék szárnyán" mesevetélkedő második, helyi-körzeti fordulója Érmihályfalván. Az első szakaszban résztvevő 35 csapatból 24 jutott tovább, most pedig a tét a megyei fordulóba való bejutás volt. A lelkes gyerekek már jóval a verseny kezdete előtt gyülekeztek a Gödör rendezvényházban tanítóik, szüleik kíséretében. Szokásokhoz híven a főszervező tanítónéni bemutatta a csapatokat és felkészítőiket, majd a szabályok ismertetése következett. A versenyen a csapatok ismét 10 feladatlapot kaptak, a tanult négy mesével kapcsolatos feladatsorokkal. A gyerekeken látszott, hogy mindent beleadnak, nagy volt a küzdelem. Közben a szervező tanítónéni mozgásos játékokkal, tréfás kérdésekkel próbálta oldani a feszültséget.

A legjobb 12

Még aznap este értékelésre kerültek a munkák, melynek eredményeképpen a következő 12 csapat jutott a megyei döntőbe (a külön nem jelzettek érmihályfalviak): II.osztályosok - Szív, Nap (II.C., tanítónő Gábor Éva), Szikrák (II.B., Karászi Éva - Király Zsuzsanna); III.osztály - Torpedók, Főnix, Mosolygók (III.B., Gliga Judit - Simon Enikő), Észlények (III.D., Oroszi Erika), Szóló Szőlő (Érsemjén, Vanyó Kecskés Éva), Szalacsi Szederkék (Szalacs, Gellén Beáta); IV.osztály - Napocskák (IV.D., Kocsis Judit), Micimackók (III., Mustean Judit), Smiley (IV.B., Nagy Zita-Nagy Katalin). Külön gratuláció illeti a továbbjutó II. osztályos gyerekeknek, akik derekasan helytálltak és sikerült a megyei fordulóba jutniuk, amit január 28-án rendeznek meg Nagyváradon. Mindenkinek további "mesés" vakációt kívánok, szeretettel!

Gábor Éva tanítónő

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!