Könyvbemutató: Az utolsó erdélyi gályarab

A könyvbemutató elején Csűry István, a KREK püspöke tartott rövid áhítatot a Zsidókhoz írt levél 8. részének 5. verse alapján. A mindenkori „főpapokra”, a lelkipásztorokra utalva kifejtette: annak a szolgálatában vannak, aki szemmel nem látható; a láthatatlan Istent kutatják, épp ezért „kérdéssé válunk a világnak”. A modern világban a papi szolgálatban egyre erőteljesebbé válik az engedelmesség kérdése, hiszen „a lelkésznek azt a szolgálatot kell végeznie, amelyre mintát kapott”. „Mindig akkor fog jól járni a világ, azon belül a társadalom, a társadalmon belül pedig az ember, ha nem enged fel ebből a szigorúságból, és e minta szerint fogjuk élni az életünket” – fogalmazott Csűry István.

Memoár és korízelítő

Karczagi Sándor ny. református lelkipásztor Az utolsó erdélyi gályarab című önéletrajzi kötetét Szilágyi Aladár közíró méltatta. Elöljáróban elmondta: méltatása szubjektív, hiszen számos olyan helyszínről, történetről, személyről esik szó a könyvben, amelyeket/akiket ő is ismer, így benne is felidéződtek, felkavarodtak az ott leírtak: ilyen például a visszatérő helyszín, az Arad megyei Pankota település, illetve Szilágyi Sándor lelkipásztor személye, Karczagi Sándor sorstársa, a méltató édesapja. A memoár kisgyermek korától kezdve szinte napjainkig fogja át Karczagi Sándor élettörténetét, sajátos elemekkel ötvöződve: elmesél egy-egy személyes történetet, de ezzel párhuzamosan „elővérzik” a könyvből a teológus, az irodalmár, a történész is. Korízelítőt is ad tehát: mi, miért és hogyan történhetett meg? A méltató szerint sok téma megérdemelne egy nagyobb lélegzetű kifutást, és sok minden ki is maradt a kötetből, így a folytatásra bíztatta a szerzőt.

Karczagi Sándor Csűry István áhítatára visszautalva megogalmazta: „az találja meg a helyét a világban, aki függ…” (a Fennvalótól). A könyv társszerzője Berke Krisztina, akinek a kitartó segítsége, biztatása, „bábáskodása” kellett ahhoz, hogy a kötet megszülethessen, hangsúlyozta a ny. lelkipásztor. Hozzászólása során felidézte többek között azokat az éveket, amikor elindult a „lavina”, tanárokat, papokat, az értelmiségi réteg képviselőit (közöttük őt is) bebörtönözték, kényszermunkára kényszerítették. Ezekre az embert próbáló időkre visszaemlékezve fogalmazta meg: „Nem vagyok sem hős, sem bizonyságtevő. Én beleestem ebbe a dologba. Csak egyszerűen kell figyelni a Mindenhatóra…”

A könyv előszava

„Karczagi Sándor az elmúlt száz év történelmének élő-eleven szereplője. Elkötelezett lelkipásztori munkáját a kommunista rendszer húsz év szabadságvesztéssel jutalmazta, több lelkésztársával együtt börtönbe vetették, majd a Duna-deltába szállították kényszermunkatáborba. A fogság, a kegyetlen terror és felemelő megtapasztalások erős kontrasztjával, élete legmeghatározóbb élményévé vált. Leírásában döbbenetes kép tárul elénk Románia valamikori értelmiségi rétegének deltabeli életéről, olyan táborhelyekről, melyeket megsemmisítéssel igyekeztek kitörölni azóta az ország emlékezetéből. Továbbá megismerhetjük egy mintaszerű ember gondolkodását kultúránk eddig felhalmozott értékeiről, láthatjuk, hogyan vált élővé, vagy másképpen talapzattá és építőkővé az a műveltség az ő életében, gondolkodásában, erkölcsi tartásában, melyet sokan halottnak tekintenek.”

Tököli Magdolna