KM-portré: Tán Jánosné

Egyre több hölgyet látni a folyók és tavak vízpartján, amint horgászbottal a kezükben kapásra várnak. A gávavencsellői Tán Jánosné is közéjük tartozik, igaz, ő már elég régen, még 1981-ben kiváltotta a horgászengedélyét a gávavencsellői Tiszaparti Horgász Egyesületnél. A férje – aki fizikai munkát végzett, s a horgászat kikapcsolódást jelentett a számára –, egy évvel korábban lett tagja horgászok nagy családjának. Együtt jártak aztán horgászni, s vitték a két gyermeket, Ildikót és Jánost is, de a fiatalokkal nem tudták megszerettetni a pihenésnek ezt a formáját. Talán majd a két fiú unoka nem hagyja magára a nagyszülőket, bár most még kicsik, 14 és 18 hónaposak...

– Amint a két unoka nagyobb lesz, jönnek velünk a partra – mondja magabiztosan a nagymama. – Járunk a Kacsatóra, a Tiszára, s elmegyünk más tóhoz is. A nagyhalászi Malomtó azért a kedvencem, mert lehet afrikai harcsát fogni. Élmény a megfogása, mert erős, küzdő hal, s még enni is jó. A tiszaberceli Kozma-tónál egyszer 9,30 kilogrammos afrikai harcsát fogtam. Nagyon megdolgoztatott, lefeküdt az aljára nem akart mozdulni. Úszózni szeretek jobban, a Tiszán azonban fenekezni érdemesebb. Végül is mindegy nekem, az a fontos, hogy víz mellett legyek, mert az pihentet, megnyugtat. Tizenöt évig a vízműnél dolgoztam Balsán, zúgtak a gépek mögöttem, nagyon vágytam a csend után.

Nemcsak a környékbeli vizeket vallatja Tán Jánosné, hanem a távolabbra is elkalandozik a férjével. Voltak már Recsken, a Dunakanyarban, s horgásztak már a Balatonban is.

- M. Magyar László -