Jegyzet

2024.09.28. 06:30

Gyávaság

Pajor-Gyulai László

A hét elején az UEFA elismerte, a nyári Európa-bajnokság egyik negyeddöntőjében súlyos, eredményt befolyásoló tévedés történt. A németek és a végül aranyérmes spanyolok meccséről van szó, amelyen a kétszer 15 perces hosszabbításban, annak a második felében, a 108. percben 1-1-es állásnál Jamal Musiala kapura tartó lövését a spanyol tizenhatoson belül Marc Cucurella kézzel blokkolta. Anthony Taylor játékvezető azonban nem ítélt tizenegyest, majd a mérkőzést Spanyolország nyerte meg 2-1-re.

A németek persze háborogtak, ám az UEFA illetékesei azt nyilatkozták, jó döntés született, mert az Eb-n alkalmazott irányelv szerint természetes kéztartás esetén nem kellett büntetni a kezezést. Eltelt három hónap, és a hét elején érkezett az európai szövetség Játékvezetői Bizottságának a közleménye, amely szerint mégis tévedés történt, és német tizenegyesnek kellett volna következnie.

„A legújabb UEFA-irányelv szerint a kapura tartó lövéseket megakadályozó kezezéseket szigorúbban kell büntetni, és a legtöbb esetben büntetőt kell ítélni, kivéve, ha a vétkes karja nagyon közel van a testéhez. Ebben az esetben erről nem beszélhetünk, hiszen Cucurella megnagyobbította a testét, úgy blokkolta Musiala kísérletét.”

Mindezt több oldalról meg lehet közelíteni. Toni Kroos, a németeknek az Eb után visszavonult klasszisa rákérdezett, hogy akkor most tekintheti-e magát Európa-bajnoknak, ami nyilvánvaló irónia, hiszen mindez a negyeddöntőben történt, de a keserű reakció lényegében azt firtatja, hogy mire mehetünk most ezzel a beismeréssel. 

A spanyolok megérdemelten nyerték meg a kontinenstornát, ugyanakkor, ha Taylor megadja a büntetőt, akkor meglehet, elődöntőt sem játszanak – utólag ez már nem sokat számít.

 Az angolszász esküvőkön szokás mondani, hogyha valaki tud a házasságot megakadályozó okról, akkor most szóljon, vagy tartsa titokban örökre, ez valahol ide is igaz.

Ha viszont Anthony Taylor vagy a VAR-bíró helyében lennék, akkor mondanék egy cifrát az UEFA-ra. Olyan nincs, hogy szinte hetente változtatom az irányelveket, márpedig a kezezéssel a leshez hasonlóan ez a helyzet, ember legyen a talpán, aki követni tudja, most éppen mikor mit is kell vagy kellene ítélni. A szövetség illetékességei most éppen azt bizonyították be, hogy maguk sem tudnak dűlőre jutni egymás között, ennek köszönhetően teljes a káosz, és persze könnyű ebben a helyzetben a játékvezetőt odadobni koncnak a feldühödött játékosok és a szurkolók elé. Ez gyávaság és egyben alkalmatlanság is, és a kettő együtt nagyon ártalmas keverék.

 

Kiemelés: 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!