Győzelem

2024.06.17. 10:01

Fél lábbal már a harmadosztályban a Bihardiószeg

A harmadosztályba való feljutásért rendezett osztályozó első mérkőzését rendezték vasárnap Bihardiószegen.

Fotó:  A szerző felvétele

Jósa Attila

Az érmellékiek osztályozós ellenfele Máramaros megye bajnoka, a Lénárdfalvi Academica csapata volt. A találkozó nagy érdeklődést váltott ki a helyiek körében, a kezdésre megteltek a diószegi stadion lelátói, de érkezett mintegy 40 vendégszurkoló is. 

Lendületes támadásokkal kezdte a meccset a BSK, a 10. percben pedig a vezetést is megszerezte Mădălin Popa vezetőedző csapata: Florin Pop száguldott el a bal oldalon, középre gurított, ahol Lukács érkezett, aki bal lábbal, elemi erővel bombázott a bal felső sarokba (1–0). A vezető gól után is támadásban maradtak a hazaiak, Lukács lesről fejelt a hálóba, majd a 33. percben Covaciu mattolta Săsăran kapust egy remek kiugratást követően (2–0). Fordulás után Lukács újabb lesgólt fejelt, majd az 50. percben magabiztosan értékesített egy jogosan megítélt büntetőt (3–0). A folytatásban Lukács megszerezte harmadik lesgólját is, ezt követően viszont magukra találtak a vendégek, az ihletett formában védő Beke eszén azonban nem tudtak túljárni az Academica támadói. A Bihardiószeg a hajrára is tartogatott két gólt, Gal és Codoban is közelről talált a máramarosiak hálójába, kialakítva az 5–0-s végeredményt.

 

Nyilatkozatok

„Százszázalékosan elégedett vagyok a fiúk mai teljesítményével. Nagyon bíztam ebben a projektben, akkor is, amikor a fél Bihar megye azt mondta, hogy nem létezik, hogy ezekkel a játékosokkal ezt végig tudjuk vinni. Mondták a mieinkről, hogy öregek, hogy eladják a meccseket… Ezzel szemben mindenki láthatta, hogy ezek a fiúk megtesznek mindent ezért a klubért, a településért. Itt szeretném megköszönni a támogatóinknak, Lukács Sándornak, az Adonyi pékségnek, a Furnica étteremnek és a polgármester úrnak is, nélkülük ez nem sikerült volna. Remélem, ez az eredmény elég lesz a visszavágóra. Amennyiben sikerül a feljutás, alaposan át kell alakítanunk a keretet, ha én maradok az elnök, bízok benne, hogy találok játékosokat. Fontolgatom a lemondásomat, túl nagy stressz ez már nekem 61 évesen, de a döntésem még nem végleges” – nyilatkozta a Bihari Naplónak Constantin Sabău, a diószegiek elnöke.

„Nagyon jó meccset láttunk, egy erős, jól szervezett csapat ellen küzdöttünk. Az elmúlt egy évben a sok egyéniséget sikerült csapattá formálni itt Diószegen és ez kifizetődőnek bizonyult. Nyugodtan mehetünk a visszavágóra, de szeretnénk Lénárdfalván is legalább egy góllal többet rúgni, mint az ellenfél. A csapat gerincét szeretnénk megtartani feljutás esetén is, de a harmadosztályban alkalmazkodnunk kell az ifiszabályhoz, úgyhogy mindenképpen jön egy fiatalítás” – mondta a lefújás után az érmelléki település pogármestere, Mados Attila.

 

Jegyzőkönyv

Bihardiószegi SK – Lénárdfalvi Academica 5–0 (2–0).

G: Lukács Raymond (10., 50. – 11-esből), Carlos Covaciu (33.), Marcel Gal (89.), Claudiu Codoban (90+5.)

Bihardiószeg: Eduard Beke – Marcel Gal, Cosmin Letan, Laviniu Dărăban – Constantin Roșu (Sorin Ban, 37.), Adrian Micaș (Raul Ember, 64.), Adrian Popa, Carlos Covaciu, Florin Pop – Cristian Cigan (Claudiu Codoban, 64.), Lukács Raymond. Vezetőedző: Mădălin Popa.

Academica: Ionuț Săsăran – Alexandru Pop (Paul Rus, 46.), Paul Oșan, Darian Sabadâș, Antonio Lung, Cristian Domnița, Mark Parnău, Daniel Groza, Adrian Tarța, Paul Mihai Oșan (George Nemeș, 76.), Denis Sabadâș. Vezetőedző: Ioan Marian Sabadâș.

Piros lap: Paul Oșan (90.)

Vezette: Mircea Salomir – Robert Mereș, Alexandru Teo Șomlea (mindhárman Kolozsvár)

Szövetségi megfigyelő: Marcel Savaniu (Szatmárnémeti), Marius Claudiu Ștefan (Szászvásár).

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!