Hallgassa élőben!

R. Turcan: Havi 1500 lejes reintegrációs ösztönzőt kapnak a szülők, hogy hamarabb visszatérjenek munkába

Havi 1500 lejes reintegrációs ösztönzőt kapnak a szülők, hogy hamarabb visszatérjenek munkába – egy erre vonatkozó kormányrendelet-tervezet is szerepel a kabinet szerdai ülésének napirendjén – közölte kedd este a munkaügyi miniszter.

Agerpres

Raluca Turcan elmondta: a havi 1500 lejes ösztönzőre azok jogosultak, akik gyerekük hathónapos kora előtt visszatérnek a munkába. Az összeget mindaddig folyósítják, míg a szülő gyermeknevelési szabadságra lenne jogosult.

A tárcavezető szerint az intézkedést az indokolja, hogy a nyugdíjazásokkal és a születési arányszám csökkenésével, mind kevesebb munkavállaló van a munkaerőpiacon.

Ugyancsak ebből az okból a munkaügyi minisztérium növelni szeretné azon nyugdíjasok számát, akik folytatnák az aktív életet és munkát vállalnának. Számításuk szerint a négymillió nyugdíjasból több mint kétszázezer személy döntött úgy, hogy a nyugdíjkorhatár elérése után is folytatja a munkát.



Havazik a Bakonyban, 13 munkagéppel dolgozik a közútkezelő
Éjszaka és holnap reggel a Mátrában és a Bükkben is havazásra kell számítani.
Húha! Ágyban fekvő, szexi képet mutatott a magyar műsorvezető
Gyönyörű dekoltázsát is megcsodálhatjuk.
Migránsok miatt robbant be újra a járvány Lampedusa szigetén
Több száz illegális bevándorló kötött ki az elmúlt hetekben, a túlterheltség miatt nem tudtak mindenkit tesztelni.
Megjelent az Erdélyi Gyopár legfrissebb száma
Egy édesanya drámája: két hónapon belül két fia lett öngyilkos
Elképesztő fájdalmáról vallott az az édesanya, akinek két hónap leforgása alatt mindkét fia eldobta az életét.