május 30., péntek

JankaZsanett névnap

Összefogás

18 órája

Többen kifejezték szolidaritásukat a parajdi turizmus megmentése érdekében

Többen kifejezték szolidaritásukat a parajdi turizmus megmentése érdekében

Forrás: Hargita Megye Tanácsa

Erdon-összeállítás

A parajdi turizmus megmentése érdekében jelentett be válságkezelő csoportot kedden este Bíró Barna-Botond, Hargita Megye Tanácsának elnöke – olvasható az intézmény közleményében. Ennek első körben tagjai Szabó Károly, a Visit Hargita brandet létrehozó Hargita Fejlesztési Társulás igazgatója és a válságkezelő csoport koordinátora, Fazakas Szabolcs, a Székelyföldi Legendárium és a Mini Erdély Park megálmodója, Trucza Adorján, a Taste of Transylvania alapítója, valamint Răzvan Pascu turisztikai marketingszakember, Hargita megye első hivatalos turisztikai nagykövete.

Az azóta eltelt időben többen jelezték együttműködési szándékukat, többek között a Magyar Turisztikai Ügynökség is.

„Jó érzés, hogy ilyen széles körből érkezik a támogatás: nemcsak a helyi közösség tagjai, mint például Horváth Alpár tanár úr, hanem Parajdról elszármazott szakemberek is, akik mára komoly tekintéllyé váltak a turizmus területén. A Magyar Turisztikai Ügynökség is jelezte együttműködési szándékát. Szakértőivel kész támogatni a munkánkat, hogy közösen megtaláljuk azokat a megoldásokat, amelyekkel újraindíthatjuk és megerősíthetjük a térség turizmusát. Bízunk benne, hogy már a következő héten konkrét eredményekről is beszámolhatunk, és elindulhat egy olyan újjáépítési folyamat, amely nemcsak a jelenlegi válság kezelését szolgálja, hanem hosszú távon is biztosítja a közösség megélhetését és fejlődését” – emelte ki Bíró Barna-Botond elnök.

Szolidaritási akció

A magyarországi Ökumenikus Segélyszervezet is szolidaritási akciót hirdet a nehéz helyzetbe került Parajd támogatására – közölte a karitatív szervezet csütörtökön az MTI-vel. A közlemény szerint az elmúlt napokban Székelyföldet érő esőzések hatására az egész régióban patakok és folyók léptek ki a medrükből, óriási károkat okozva, különösen súlyos a helyzet Parajdon, ahol a sóbányába ömlő patak jelentős károkat okozott, veszélybe sodorva a környező települések családjainak megélhetését.

A katasztrófa által súlyosan érintett Parajd megsegítésére az Ökumenikus Segélyszervezet országos összefogást hirdet, hogy a társadalmi szolidaritás erejével a bajba jutott település mellé álljon, segítve a károk enyhítését és a mielőbbi helyreállítást – írták.

Támogatás

Orbán Viktor miniszterelnök szerdán beszélt a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnökével, Kelemen Hunorral, és ígéretet tett arra, hogy a parajdi sóbányában kialakult természeti katasztrófa kapcsán Magyarország minden segítséget megad a székelyeknek – közölte Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter a Kormányinfón szerdán. Gulyás Gergely azt mondta: minden segítséget megadnak a székelyeknek, illetve Parajdnak, ami ahhoz szükséges, hogy a károkat mérsékelni lehessen, illetve a korábbi állapotot helyre lehessen állítani a parajdi sóbányában.

Orbán Viktor a Facebook-oldalán szerdán azt írta: biztosította Kelemen Hunort arról, hogy a magyar kormány minden anyagi és gyakorlati segítséget megad a károk felméréséhez és a helyreállításhoz. „A Székelyföld számíthat ránk!” – emelte ki a miniszterelnök a bejegyzésében.

Jótékonysági koncert

A parajdi sóbányát sújtó természeti katasztrófa miatt jótékonysági koncert szervezésébe kezdett a ManGoRise zenekar. A kezdeményezéshez ismert előadókat hívnak, a teljes bevételt Parajd megsegítésére ajánlják fel – írja a Székelyhon. A zenekar nyílt levélben fordult az anyaországi és erdélyi zenei élet szereplőihez és közönségéhez: céljuk egy olyan jótékonysági koncert megszervezése, amelynek teljes bevételét a bajba jutott település megsegítésére ajánlják fel. „Most összefogásra van szükség!” – írják Facebook-oldalukon, kiemelve, hogy a sóbánya és a hozzá kapcsolódó turisztikai, gazdasági és közösségi értékek megmentése közös ügy. Az együttes azt kéri, hogy minden fellépő csupán egyetlen dalt adjon elő, így minél több ismert arc csatlakozhat a cél érdekében. A zenekar a közösségi médiában buzdítja rajongóit is: jelöljék be kommentekben kedvenc előadóikat, hogy minél több művészhez eljusson a felhívás. Meghívottjaik közt szerepel többek között a Bagossy Brothers Company, Halott Pénz, Majka, Tankcsapda és a Road zenekar is.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában