Kijelentés

2025.05.29. 10:19

Nicușor Dan: Jobb lenne, ha politikus alakítana kormányt, egy technokrata miniszterelnöknek nincs tekintélye

Nicușor Dan: Jobb lenne, ha politikus alakítana kormányt, egy technokrata miniszterelnöknek nincs tekintélye

Fotó: presidency.ro

Agerpres

Nicușor Dan május 29-én, csütörtök reggel kijelentette, hogy jobb lenne, ha politikus alakítana kormányt, mert egy technokrata miniszterelnöknek nincs tekintélye a politikusok előtt.
Az államfő a lakása előtt nyilatkozott a sajtónak. Elmondta, hogy egyelőre folynak a tárgyalások a parlamenti pártokkal, és nem zár ki semmit, de egy technokrata kormányfő szerinte nem a megfelelő megoldás.
Nicușor Dan közlése szerint a szerdai informális konzultációkon a pártok képviselői több elképzelést is felvázoltak, de mindegyikük belátta, hogy szükség van költségvetési megszorításokra. Ezért abban állapodtak meg, hogy a szakértőik csütörtöktől intézkedéscsomagot dolgoznak ki az állami kiadások csökkentésére.
Az elnöki hivatal csütörtöki közleménye szerint a szerdai egyeztetéseken az Európa-barát pártok - PSD, PNL, USR, RMDSZ és a nemzeti kisebbségek parlamenti frakciója - képviselői hangsúlyozták, hogy megértik a költségvetési hiány okozta problémák súlyosságát, és egybehangzóan vállalták, hogy hozzájárulnak a felelős megoldások megtalálásához.
Az államfő abban állapodott meg az Európa-barát pártok küldöttségeivel, hogy a kormányalakításról szóló tárgyalásokkal párhuzamosan intézkedéscsomagot dolgoznak ki az állami kiadások csökkentésére, amelyet az új kormány hagy jóvá és hajt végre. Ennek megfelelően a PSD, PNL, USR, RMDSZ és a nemzeti kisebbségek parlamenti frakciója egy szakértői munkacsoportot hoz létre, amelyik csütörtökön 15 órától tartja első ülését a Cotroceni-palotában. Az elnöki hivatal részéről Radu Burnete és Dragoș Anastasiu vesz részt a munkacsoportban.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában