2025.05.30. 18:31
Kelemen Hunor: Nem technokrata miniszterelnök, hanem politikus fogja vezetni a kormányt
A körvonalazódó koalíciót alkotó pártok vezetői az új kormány szerkezetéről tárgyaltak pénteken Nicușor Dan államfővel, és megállapodtak abban, hogy nem technokrata miniszterelnök, hanem politikus fogja vezetni a kormányt – számolt be az elnöki hivatalban tartott egyeztetésekről az RMDSZ elnöke.

Forrás: RMDSZ
Agerpres
Kelemen Hunor elmondta, hogy a felek elsősorban a kormányalakítási tárgyalások további menetrendjéről egyeztettek. Emlékeztetett arra, hogy a pártok szakértőiből álló munkacsoport már elkezdte a deficitcsökkentő intézkedéscsomag kidolgozását. Hétfőtől pedig további munkacsoportok vitatják meg a kormányprogram szakterületenkénti fejezeteit, és igyekeznek a hét végéig minél több részletet egyeztetni azokon a területeken, amelyeken nagyobb hatású intézkedések várhatók.
Ha sikerül felvázolni az irányvonalakat és lerakni a közös kormányzás alapjait, akkor könnyebb továbblépni és kidolgozni a többi részletet
– magyarázta a politikus.
Az RMDSZ elnöke elmondta, hogy a tárgyalásokon nem esett szó a kormányfő személyéről, de a felek megállapodtak abban, hogy nem technokrata miniszterelnök, hanem egy parlamenti többségre támaszkodó politikus fogja vezetni a kormányt. Egyezségre jutottak arról is, hogy a törvényhozási ciklus közben nem lesz miniszterelnök-csere – részletezte Kelemen, hozzátéve, hogy hétfőtől a pártok vezetői a kormány szerkezetének további részleteiről egyeztetnek.
Az RMDSZ elnöke közölte azt is, hogy szerinte várhatóan pünkösd után írják alá a felek a koalíciós megállapodást.
Az USR álláspontja
A Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) ügyvivő elnöke, Dominic Fritz becslése szerint egy héten belül kiderül, hogy a körvonalazódó Európa-barát koalíció pártjainak sikerül-e lerakniuk a közös kormányzás alapjait. A politikus az elnöki hivatalban tartott pénteki kormányalakítási tárgyalások után nyilatkozott a sajtónak. Közlése szerint a jövő hét végéig kiderülhet, hogy a körvonalazódó koalíció pártjai konszenzusra tudnak-e jutni a deficitcsökkentő intézkedéscsomag alapjairól. Megjegyezte, hogy egyes szakpolitikai fejezetekhez tartozó intézkedések és a határidejük egyeztetése elhúzódhat.
Fritz elmondta, hogy az USR akkor dönt a kormányra lépésről, amikor véglegesül a pártok között egyeztetett intézkedéscsomag. „Nem vehetünk részt egy olyan kormányban, amelyik nem vállalja a Románia számára fontos reformokat, és egy olyan kormányban, amelyik a válság terheit a magánszektorra (...) háríthatja. Látnunk kell, hogy mit tartalmaz a végső csomag” – magyarázta.
Közölte, hogy a pénteki tárgyalásokon a koalíciós pártok nem állapodtak meg tisztségek elosztásáról, mert a kormányprogramra összpontosítottak. „Nyitottságot éreztem a felekben arra, hogy meghallgassuk egymást, és kiderítsük, hogy ki milyen intézkedéseket és elképzeléseket tart fontosnak Románia számára” – számolt be az USR elnöke. Hozzátette, hogy hétfőtől az egyes minisztériumok programjáról egyeztetnek a felek. A tárgyalások egész héten tartanak majd.
Fritz beszélt arról is, hogy az USR nem ért egyet a mandátum közbeni miniszterelnök-cserével, és azzal sem, hogy technokrata miniszterelnök-jelölt alakítson kormányt. De hangsúlyozta, hogy jelenleg a kormányalakítási tárgyalások a puhatolózás fázisában vannak, amikor a felek ismertetik az elképzeléseiket, így „semmit sem lehet eleve kizárni”.
A politikus úgy vélekedett, hogy a pénteki tárgyalásokon sikerült lefektetni a konstruktív együttműködés alapjait. „Én mindenesetre optimistábban távoztam erről a találkozóról” – jelentette ki.