Választás

2024.06.17. 16:01

Ciucă: A koalíció vezetői szerdán tanácskoznak az államelnök-választás dátumáról

A Nemzeti Liberális Párt (PNL) elnöke, Nicolae Ciucă hétfőn bejelentette, hogy a koalíció vezetői szerdán tanácskoznak az államelnök-választás dátumáról.

Agerpres

A felsőházban nyilatkozó politikus a sajtónak elmondta, hogy a PNL csak a június 9-i választások hivatalos eredményeinek közzététele után dönt a további stratégiájáról. Elképzelhetőnek tartotta, hogy csak a jövő hét utáni héten tartják meg a párt államfőjelöltjét nevesítő kongresszust. Emlékeztetett: a PNL a múlt héten már elvi döntést hozott arról, hogy lesz egy saját elnökjelöltjük.
Ciucă kifejtette, hogy a korábbi választások esetében már legkésőbb az urnazárás utáni harmadik napon közzétették a végleges eredményeket, idén ez a nyolcadik napon sem történt meg. Ha ez megismétlődik a szeptemberre tervezett államelnök-választáson is, az befolyásolni fogja az iskolai tanévet - vélekedett. Ezért szerinte a koalíciónak elemeznie kell az időpontváltoztatás lehetőségét, amit szerdán tesznek majd meg.
A PNL elnöke értésre adta, hogy személyesen nem időzítené a tanévkezdésre az államelnök-választást. Megjegyezte, hogy valóban szeptemberi dátumokban állapodtak meg korábban a koalícióban, de ezt hivatalosan nem rögzítették. Hozzátette: a szeptemberi időpont ellen szól az is, hogy a választási kampány a nyaralások időszakára esne.
Kérdésre válaszolva Ciucă elmondta, hogy 'elviekben' a PNL-nek és a Szociáldemokrata Pártnak (PSD) nem lesz közös államfőjelöltje. Arról pedig nem esett szó a koalícióban, hogy jómaga induljon a kormánypártok közös jelöltjeként az elnökválasztáson, Marcel Ciolacu PSD-elnök pedig kormányfőjelölt legyen, mert mindkét fél saját államfőjelöltet szeretne indítani - magyarázta.
Egy másik kérdésre válaszolva a politikus kijelentette: a koalíció és a közös kormány működését nem zavarná, ha a PNL és a PSD elnöke egymás ellen indulna az államelnök-választáson. 'Az elnökválasztásról van szó, nem a kormányról' - jelentette ki.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában