Június 9.

2024.05.28. 17:35

Hasznos tudnivalók a június 9-i szavazásról

Illusztráció

Forrás: PMO

Agerpres

A június 9-i választásokon reggel 7 órakor kezdődik és 22 órakor zárul a szavazás, de akik abban az órában a szavazóhelyiségben tartózkodnak vagy a szavazóhelyiség előtt sorban állnak, 23 óra 59 percig még leadhatják voksukat - jelentette ki keddi sajtótájékoztatóján az Állandó Választási Hatóság (AEP) elnöke.
Toni Greblă elmondta, hogy a helyhatósági választáson a választópolgárok csak annál a szavazókörzetnél voksolhatnak, amelyhez állandó lakhelyük vagy legalább 60 nappal korábban bejelentett ideiglenes lakhelyük alapján tartoznak.
A szavazóhelyiségben a személyazonosító okmányuk felmutatása után a választópolgárok öt szavazólapot kapnak: egyet az EP-jelöltlistákkal, egyet a megyeitanácselnök-jelöltekkel, egyet a megyei tanácsosi jelöltlistákkal, egyet a polgármesterjelöltekkel és egyet a helyi tanácsosi jelöltlistákkal.
A választópolgárnak valamennyi szavazólapra rá kell nyomnia a pecsétet. Ezúttal egy bélyegzőpárna is rendelkezésre áll majd a szavazófülkében arra az esetre, ha a pecsét rosszul látszik. Szavazás után a szavazólapokat egyenként össze kell hajtani úgy, hogy az ellenőrző pecsét jól látható legyen, majd bele kell kell helyezni a megfelelő urnába. A szavazópolgárnak ezután vissza kell adnia a pecsétet, majd elhagyhatja a szavazóhelyiséget.
Mindegyik szavazókörzetnek rendelkezésére áll majd egy mozgóurna. Ezt azok igényelhetik, akik betegség miatt nem tudnak eljutni a szavazóhelyiségbe. Az igényléseket a választások napján is be lehet nyújtani, de "ajánlatos" ezt 14 óráig megtenni - tette hozzá Greblă.

A szavazás reggel 7 órakor kezdődik és 22 órakor zárul, de akik abban az órában a szavazóhelyiségben tartózkodnak vagy a szavazóhelyiség előtt sorban állnak, helyi idő szerint 23 óra 59 percig még leadhatják szavazatukat.
Miután a szavazás lezárul, a körzeti választási iroda tagjainak jelenlétében felbontják az urnákat. Szavazatszámláláskor jelen lehetnek a helyiségben a külföldi és nemzetközi megfigyelők, a média akkreditált képviselői, valamint az adott választókerületben induló jelöltek is - közölte az AEP elnöke. Az urnákat sorra nyitják fel, a szavazatszámlálást és az eredmények jegyzőkönyvbe vezetését a szavazókörzet rendelkezésére bocsátott táblagép kamerájával rögzítik.
Ezután valamennyi jegyzőkönyvet aláírják, lefényképezik, majd feltöltik az AEP alkalmazásába, így "szinte azonnal" látható lesz a hatóság honlapján. 'Ettől a pillanattól kezdve sem a fényképet, sem a jegyzőkönyvet (...) nem lehet módosítani. Ehhez a szavazatok újraszámlálását vagy a hiba kijavítását elrendelő határozatra van szükség, amelyet szintén közzétesznek az AEP honlapján' - magyarázta az eljárást az AEP elnöke.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában