Megbeszélés

2024.04.23. 09:25

A dél-koreai elnök fogadta hivatalában Klaus Iohannis államfőt

Forrás: presidency.ro

Agerpres

Jun Szogjol dél-korei elnök kedden fogadta hivatalában a Szöulban hivatalos látogatáson tartózkodó Klaus Iohannis államfőt.
A bukaresti elnöki hivatal korábbi közleménye szerint a találkozón a felek aláírják a Románia és a Koreai Köztársaság stratégiai partnerségének megerősítéséről szóló közös nyilatkozatot, amely meghatározza a két fél együttműködésének fő irányait a következő tíz évre. Ezen kívül több, a kétoldalú együttműködés elmélyítését szolgáló dokumentumot is elfogadnak olyan területeken, mint a védelem, atomenergia, külkereskedelmi beruházások, katasztrófaelhárítás, kultúra, média, ifjúságot érintő ügyek és a sport.
A román államfő Han Dokszu miniszterelnökkel is találkozni fog, akivel a kétoldalú gazdasági együttműködés célkitűzéseiről fog egyeztetni.
Iohannis szerdán ellátogat a Doosan Enerbility termelési komplexumba, ahol a megújuló energia és a kis moduláris reaktorok (SMR) lehetőségeiről fog tárgyalni.
A Koreai Köztársaság az első ország az ázsiai-csendes-óceáni térségben, amellyel Románia a stratégiai partnerség szintjére emelte kapcsolatát. Az erre vonatkozó dokumentumot 2008-ban írták alá. 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában