Költségvetés

2023.10.07. 15:58

Ciolacu: Van pénze az államnak a fizetésekre és a nyugdíjakra

Agerpres

Van pénze az államnak a fizetésekre és a nyugdíjakra, a pénzügyminisztériumnak van jelenleg egy csaknem 12 milliárd lejes tartaléka - nyilatkozta szombaton Marcel Ciolacu miniszterelnök.
A kormányfőt annak kapcsán faggatták erről az újságírók, hogy Marcel Boloş pénzügyminiszter sajtóértesülések szerint azt mondta egy koalíciós ülésen, hogy napok óta nem alszik, mert a vártnál alacsonyabb költségvetési bevételek miatt szeptemberben is nőtt a deficit. Ugyanakkor arra figyelmeztetett, hogy ilyen körülmények között az év végéig a minisztérium "leállíthatja a kifizetéseket".
Ciolacu szombaton a téma kapcsán elmondta, a pénzügyminisztériumnak van egy csaknem 12 milliárd lejes tartaléka, és nem fenyegeti a fizetésképtelenség veszélye. Azt is megerősítette, hogy az Európai Bizottsággal folytatott technikai egyeztetések nyomán elhárult annak a veszélye is, hogy a bruttó hazai termék (GDP) 0,5 százalékának megfelelő összegű bírsággal büntessék Romániát a deficitcél túllépése esetén.
"Örülök, hogy a pénzügyminiszter ilyen felelős ember, de egyáltalán nem kritikus a helyzet" - fogalmazott, hozzátéve, hogy van pénz a közalkalmazottak fizetésére és a nyugdíjakra.
Megjegyezte azonban, hogy hozzávetőlegesen 1 milliárd lejtől esett el az államkassza azáltal, hogy az ellenzék megtámadta az alkotmánybíróságon a deficitcsökkentő intézkedésekről szóló törvénytervezetet, és emiatt nem tudták gyakorlatba ültetni az adóelkerülés visszaszorítását célzó, illetve az állami intézmények átszervezésére vonatkozó előírásokat. "Megpróbáljuk ezt majd behozni" - jelentette ki.
A miniszterelnök elmondta továbbá, hogy jövő héten tárgyalni fog Marcel Boloşsal, egyebek mellett a 2024-es költségvetésről is, az év végéig ugyanis el akarják fogadni a jövő évi büdzsét.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában