Közszféra

2023.09.19. 15:55

Kelemen Hunor: Az RMDSZ nem ért egyet azzal, hogy a kormány beavatkozzon a helyi hatóságok tevékenységébe

Agerpres

Az RMDSZ nem ért egyet azzal, hogy a kormány beavatkozzon a helyi hatóságok tevékenységébe és kulturális intézményeket vonjon össze, a vezetői tisztségek számát pedig egységesen kellene csökkenteni a közszférában - jelentette ki kedden a parlamentben Kelemen Hunor.
A szövetségi elnök az RMDSZ frakciói és Marcel Ciolacu miniszterelnök tárgyalásairól számolt be a sajtónak. A több miniszter részvételével tartott találkozó központi témája a deficitcsökkentő intézkedésekről szóló törvénytervezet volt, amelyért a kormány felelősséget készül vállalni a parlamentben.
Kelemen elmondta, hogy a megbeszélésen terítékre kerültek Románia schengeni csatlakozásával és az ukrán gabona behozatalával kapcsolatos kérdések is. Utóbbi téma kapcsán kifejtette, hogy Ukrajnát támogatni kell, de nem a hazai mezőgazdasági termelők tönkretételének árán.
Beszámolója szerint a találkozón az RMDSZ-frakciók tagjai arra kérték a miniszterelnököt, hogy adeficitcsökkentő intézkedésekről szóló törvénytervezet kidolgozásakor a kormány vegye figyelembe a helyi autonómia elvét.
A politikus szerint megengedhetetlen, hogy a kormány szabja meg, mennyit költhetnek kultúrára, sportra, vallásra és más területekre az önkormányzatok. Hangsúlyozta: a tervezetből törölni kell azt az előírást, ami a helyi költségvetési kiadások 2,5 százalékára korlátozza a kulturális intézményekre fordítható összegeket. Emlékeztetett, hogy az önkormányzatok elsősorban a helyi adókból és illetékekből működnek, ezért nem szabható meg, hogy mire mennyit költsenek. 'A szavazók a helyi választottakat fogják felelősségre vonni, nem a pénzügyminisztériumot' - mondta Kelemen.
Az RMDSZ elnöke szerint a kormány teljesítménykritériumokat sem szabhat meg a helyi hatóságok és a helyi intézmények számára, ez ugyanis az önkormányzatok hatásköre. 'A találkozón elmondtuk, hogy ennek az előírásnak el kell tűnnie a tervezetből' - számolt be a politikus.
Kelemen szerint a betöltetlen állások megszüntetése nem jelent megtakarítást, hiszen ezeknek a közalkalmazotti posztoknak amúgy sincs költségvonzatuk. Emlékeztetett arra, hogy a helyi hatóságoknál az állások számát a lakosság függvényében szabják meg. Ezért a kis településeket károsan fogja érinteni, ha a kormány a terveinek megfelelően felszámol 200 ezer posztot. 'Árnyalni kell ezt az intézkedést, ha nem akarjuk megbénítani a helyi hatóságok tevékenységét' - magyarázta.
Kifejtette azt is, hogy az RMDSZ álláspontja szerint az 50-nél kevesebb alkalmazottat foglalkoztató kulturális intézményeket mentesíteni kellene az összevonás alól. Szerinte azok, akik ehhez ragaszkodnak, nem értik a kulturális intézmények, a megyei és helyi múzeumok, a megyei könyvtárak, a színházak és a filharmóniák működését. 'Nem lehet összekeverni egy népművészeti együttest a megyei múzeummal és a könyvtárat a színházzal' - fogalmazott a politikus.
A vezetői tisztségek számáról Kelemen kijelentette: ezek számát lehet akár 8, akár 10 százalékra korlátozni a közszférában, a lényeg, hogy a csökkentésük egységesen történjen. 'Ne legyen az, hogy az egyik intézménynél 10, a másiknál 8 százalékra csökkentünk. Ez diszkrimináció, és elfogadhatatlan' - szögezte le az RMDSZ elnöke.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában