2023.06.12. 14:06
Deca: A kormány elfogadta a tanügyi szakszervezetek kéréseinek teljesítését szavatoló sürgősségi rendeleteket
A kormány hétfőn elfogadta a pedagógusok képviselői által kért sürgősségi rendeleteket a tanügyi bérek emeléséről, illetve a szakmai célokra fordítható juttatásról - jelentette be Ligia Deca.

A Victoria-palotában tartott sajtótájékoztatóján a tanügyminiszter kifejtette: a két sürgősségi rendelet elfogadása az oktatás jelentőségének egyre nagyobb társadalmi elismertségét igazolja.
Emlékeztetett arra, hogy az első sürgősségi rendelet a pedagógusok bérének átlagban több mint 25 százalékos megemeléséről szól. A jogszabály szerint a pályakezdő pedagógusok - akikre nagy szükség van a rendszerben - fizetése az átlagnál nagyobb arányban nő. A rendelet emellett arra is garanciát nyújt, hogy az új közalkalmazotti bértörvényben a pedagógusok bértáblája az országos bruttó átlagbérnél kezdődik majd - mutatott rá.
A szakmai célokra fordítható juttatásról szóló sürgősségi kormányrendelet szerint az 1500 lejes összeg 30 százalékát a pedagógus vagy a kisegítő tanszemélyzet tagja bármire költheti, míg 70 százalékát kötelező módon szakmai továbbképzésre, számítástechnikai eszközökre, szakkönyvekre, az oktatás minőségét növelő eszközökre kell fordítania - magyarázta a tanügyminiszter.
A juttatást egy részletben, október 5-én, az oktatás napján utalják, idén októbertől 2027-ig. A tanügyi kisegítő személyzet esetében ez az összeg 500 lej, és szintén szakmai továbbképzésre vagy a munkához köthető költségek fedezésére lehet használni.
Az utóbbi rendelet alkalmazása az öt év alatt összesen több mint 2,1 milliárd lejjel, évi mintegy 400 millió lejjel terheli meg a költségvetést - fűzte hozzá Ligia Deca.
Visszatérnek az osztálytermekbe
Ligia Deca tanügyminiszter azt mondta a hétfői kormányülés utáni sajtótájékoztatóján, hogy információi szerint a tanárok visszatérnek az osztálytermekbe, miután a szakszervezetek bejelentették a sztrájk felfüggesztését. A tárcavezető közölte: miután a tanárok ismét munkába állnak, az oktatás visszatér a normális kerékvágásba, kiszámítják az éves tanulmányi átlagokat és lezárják a tanulók tanulmányi helyzetét, majd június 19-én, hétfőn, a nyolcadikosok román írásbelijével megkezdődnek az országos vizsgák. Az érettségizők nyelvi és digitális kompetenciáinak felmérése elmarad, a vizsgákra a diákok az adott tantárgy középiskolai tanulmányi átlagának megfelelő minősítést kapják.
Arra a felvetésre, hogy nem minden tanár értett egyet a sztrájk felfüggesztésével, Deca azt mondta, a szakszervezeteken belüli egyezkedések nem tartoznak rá, de az ő információi szerint valamennyi iskolában visszatérnek a tanárok az osztálytermekbe.
A Tanügyi Szabad Szakszervezetek Szövetsége és a Spiru Haret Tanügyi Szakszervezeti Szövetség hétfőn bejelentette, hogy felfüggeszti a sztrájkot. Ezt azonban ahhoz a feltételhez kötötték, hogy a kormány hétfői ülésén elfogadásra váró sürgősségi rendelet külön cikkelyben rögzítse: az új közalkalmazotti bértörvényben a pedagógusok bértáblája a legmagasabb közalkalmazotti bér 23 százalékának megfelelő országos bruttó átlagbérnél kezdődik majd, és 2024. január elsejétől az új törvényben előirányzott béremelés 50 százalékával növelik a fizetéseket a tanügyben.