Tárgyalás

2023.04.07. 18:25

Petre Daea mezőgazdasági miniszter tárgyalt a tüntető gazdaszervezetek képviselőivel

Forrás: Agerpres

Agerpres

Az Ukrajnából vámmentesen érkező gabonának át kell haladnia a korábban létrehozott gabonafolyosón, nem maradhat a szomszédos országokban - jelentette ki pénteken a sajtónak Petre Daea mezőgazdasági miniszter, miután találkozott a Bukarestben tüntető gazdaszervezetek képviselőivel.
A hazai mezőgazdasági termelők a nap folyamán tartott országos tiltakozó akciójukban az ukrán gabonával kapcsolatos európai uniós politika módosítását követelték. Közölték, hogy az ukrán gabonaimport okozta károk enyhítésére szánt 10,5 millió eurós uniós támogatást a károk mértékéhez képest nevetségesen kevésnek tartják. A pénteki találkozón Petre Daea arról biztosította a gazdaszervezetek képviselőit, hogy a mezőgazdasági minisztérium mellettük áll ebben a kérdésben, a kormány hamarosan elfogadja a támogatásukról szóló határozatot.
A tárcavezetőt elismerte, hogy a hazai mezőgazdasági termelők nagyon nehéz helyzetbe kerültek a Romániába érkező ukrán gabona miatt, mert nem tudják, vagy csak nagyon olcsón tudják értékesíteni a terményeiket. Emlékeztetett ugyanakkor arra, hogy az ukrajnai gabonának nem lett volna szabad a szomszédos országokban ragadnia, hanem el kellett volna jutniuk a szállításukra létrehozott folyósón a világpiacra.
Petre Daea beszámolója szerint elmondta a gazdaszervezetek képviselőinek, hogy a mezőgazdasági minisztérium megduplázni készül a saját költségvetésnek a romániai termelőknek szánt 10,5 millió eurós uniós támogatást. A pénzből nem a kereskedők, hanem azok a gazdák részesülnek, akiknek február elsején volt raktáron gabonájuk.
A miniszter ugyanakkor azzal biztatta a termelőket, hogy az Európai Bizottság - Klaus Iohannis államfő közbenjárására - a későbbiekben ki fogja egészíteni a Romániának szánt támogatást. Emellett emlékeztetett arra a levélre, amelyben a magyar, a lengyel, a bolgár, a szlovák és a román miniszterelnök írt Ursula von der Leyennek, az Európai Bizottság elnökének az Európába beáramló ukrán gabona ügyében. Ebben újabb - a tervezett rendhagyó intézkedéseken túlmenő - uniós pénzügyi eszközök mozgósítását kérik a veszteséget szenvedő mezőgazdasági termelők támogatására.
A miniszterelnökök az országaikban raktározott ukrán gabonatöbblet humanitárius célokra szánt felvásárlását kérik, hogy az ne az Európai Unió belső piacára, hanem az afrikai és közel-keleti rászorulókhoz jusson el. Javasolják automatikus támogatási mechanizmus bevezetését azokban a régiókban és ágazatokban, amelyeket leginkább érint az Ukrajnából érkező gabonaimport. A levél aláírói vámok és kvóták bevezetését is szorgalmazzák az Ukrajnából származó behozatalra, amennyiben más intézkedések révén nem lehet kiküszöbölni a gazdáknak károkat okozó piaci zavarokat.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában