Március 15.

2023.03.13. 10:39

Rákóczi Szövetség: együtt ünnepel a Kárpát-medence középiskolás ifjúsága

MTI

A március 15-i nemzeti ünnep alkalmából 147 Kárpát-medencei középiskola mintegy 6500 diákja utazik legalább egy határ átlépésével egy másik iskolához közösen ünnepelni és emlékezni a Rákóczi Szövetség Diákutaztatási Programjával.
A szövetség az MTI-hez hétfőn eljuttatott közleményében kiemelte: a nagy múltú program célja 1994 óta, hogy a Kárpát-medence országaiban élő magyar középiskolások együtt emlékezzenek meg az 1848-49-es forradalomról és szabadságharcról, illetve ehhez kapcsolódóan minél több élmény és emlék, valamint személyes kapcsolat szülessen a diákok és tanárok között.
A pályázat a hagyományoknak megfelelően lehetőséget teremt bármely Kárpát-medencei középiskolának arra, hogy az utazó iskolás csoport a Kárpát-medencében legalább egy határt átlépjen és egy másik iskolával közös programot szervezzen a nemzeti ünnephez kapcsolódóan.
A pályázaton 300 ezer forint értékű utazási kerettámogatást nyerhettek el az iskolák az utazók számától és a megtett távolságtól függően. Az utazásokat március 6-21. között kell megvalósítani.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában