május 11., vasárnap

Ferenc névnap

Aggasztó

2023.03.21. 11:44

2021-ig évente ötödével nőtt a nemi erőszak áldozatául esett kiskorúak száma

2021-ig évente ötödével nőtt a nemi erőszak áldozatául esett kiskorúak száma

Illusztráció

Forrás: Pixabay

Agerpres

A statisztikák szerint 2021-ig évente ötödével nőtt a nemi erőszak áldozatául esett kiskorúak száma - jelentette ki Cristi Danileţ bíró a World Vision Románia által hétfőn szervezett webkonferencián. A bíró elmondta, az elmúlt három év adatainak összehasonlításával megállapítható, hogy 2019-hez képest 2021-ben 24 százalékkal nőtt azoknak a lányoknak a száma, akik ellen nemi erőszakot követtek el, a fiúk esetében pedig 70 százalékos növekedés figyelhető meg.
Danileţ hangsúlyozta, hogy bűncselekményt követ el az a felnőtt is, aki szexuális kapcsolatot létesít 16 év alatti kiskorúval, annak beleegyezésével. Az ilyen bűncselekmények száma 70 százalékkal nőtt.
A gyermekpornográfia is egyre nagyobb méreteket ölt, megháromszorozódott a kiskorúakat ábrázoló pornográf képekkel, videókkal elkövetett bűncselekmények száma, ami a világjárvány, illetve az emiatt már-már kényszerűvé vált digitális átállás számlájára is írható - tette hozzá a bíró.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában