Közlemény

2023.02.04. 11:54

KELL A REFORM! Létrejött az Erdélyi Magyar Szövetség keretei közt működő Reform Műhely

Fotó: Vakarcs Loránd Béla

Idén 30 éve alakult meg a Reform Tömörülés. Az akkor még egyetlen politikai érdekvédelmi szövetség keretében működő csoportosulás létezésének tíz esztendejében „Az igazi Tulipán – tisztességgel, következetesen” jelmondat jegyében próbálta érvényesíteni az erdélyi magyar közösség jogát a politikai sokszínűség egységes képviseletéhez, valamint a belső önrendelkezésen alapuló közösségi autonómiák közjogi rendszeréhez. Az elmúlt három évtized eseményeinek értékelése nemcsak történelmi perspektívát ad az egykori csoportosulás politikai céljainak, hanem kötelezettséget is jelent a közéleti kérdések iránt elkötelezett egykori reformosok számára, hogy tapasztalataikat megosszák a Reform Tömörülés szellemiségét és politikai örökségét felvállaló Erdélyi Magyar Szövetség (EMSZ) tagjaival és támogatóival.

Fotós: Vakarcs Loránd Béla

Mindezen szempontokat és célokat figyelembe véve az EMSZ Stratégiai Bizottsága február 3-án a kolozsvári Vallásszabadság Házában szervezte meg azt a Reform Műhely elnevezésű eseményt, mely – egy műhelybeszélgetés keretében, a Reform Tömörülés néhány korábbi kezdeményezőjének, tagjának és támogatójának, valamint az EMSZ tisztségviselőinek részvételével – alkalmat biztosított a Tömörüléshez kapcsolódó múltbéli események kiértékelésére és a közös, jövőbe mutató, stratégiai gondolkodásra. A tanácskozás végén elfogadott zárónyilatkozat tíz pontban fogalmazza meg – egyfajta nemzeti minimumként – mindazokat az irányelveket, melyek mentén elképzelhető az erdélyi magyarság politikai képviseletének megújulása, valamint a szétfejlődött politikai közösség egyben tartása.

Fotós: Vakarcs Loránd Béla

A műhelybeszélgetés eredményeként, valamint a résztvevők döntése nyomán az EMSZ keretein belül megalakult a Reform Műhely, mely tanácsaival, elemzéseivel, politikai döntéselőkészítő tevékenységével kívánja segíteni az Erdélyi Magyar Szövetséget. A tanácskozáson elhangzott: a Reform Tömörülés „Igazi Tulipánjának” gondozása, közösségi értékként való megőrzése és büszke viselése a mindenkori EMSZ-tisztségviselők állandó feladata és felelőssége.

A Reform Műhely első, kolozsvári ülésén megfogalmazott és elfogadott zárónyilatkozatát itt olvashatják.

Az Erdélyi Magyar Szövetség sajtóirodája

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában