EP

2023.01.20. 09:03

Aurescu a háborús bűncselekményekről: Románia támogatja egy különleges nemzetközi törvényszék létrehozását

Fotó: Nagy Noemi

Agerpres

Bogdan Aurescu üdvözölte az Európai Parlament csütörtökön elfogadott határozatát, amely szerint különleges nemzetközi törvényszék létrehozására van szükség az Ukrajna elleni orosz agresszió során elkövetett bűncselekmények felelőseinek elszámoltatására.
A davosi Világgazdasági Fórumon tartózkodó külügyminiszter az al-Dzsazíra hírtelevíziónak nyilatkozva emlékeztetett arra, hogy Románia „nagyon határozottan támogatja az ukrajnai konfliktus kapcsán az Oroszország és az orosz elkövetők büntetlensége elleni küzdelmet”.
Aurescu felidézte, hogy tavaly márciusban Románia több más állammal együtt a Nemzetközi Büntetőbírósághoz fordult háborús bűnök, emberiesség elleni bűncselekmények és népirtás miatt. Emellett tavaly szeptemberben Románia is belépett abba az eljárásba, amelyet Ukrajna indított február 26-án Oroszország ellen a hágai Nemzetközi Bíróságon. „Büszke vagyok arra, hogy ebben az eljárásban Romániát én képviselem” - fogalmazott a román diplomácia vezetője.
Hozzátette, hogy Románia egy különleges nemzetközi törvényszék létrehozását is támogatja. Erre azonban szerinte nehéz jogalapot teremteni, mert a nemzetközi bíróságok felállításához az ENSZ Biztonsági Tanácsának hozzájárulásához is szükség van, és ebben a testületben Oroszországnak vétójoga van.
Az interjúban a külügyminiszter kitért arra is, hogy Bukarest „az első naptól kezdve élen járt az ukrajnai háború hatásai elleni küzdelemben”. Emlékeztetett, hogy eddig több mint 3,3 ukrajnai menekült érkezett az országba, és Románia az ukrán gabonaexportot is segítette.
Megjegyezte ugyanakkor, hogy 'számos lehetőséget is rejlik' ebben a konfliktusban, Ukrajna és a Moldovai Köztársaság például uniós tagjelölt státuszt kapott. Emellett a madridi csúcson a NATO több fontos döntést hozott a keleti szárny megerősítésére, a katonai szövetség Romániában harccsoportot hozott létre. „Lehet, hogy köszönetet kellene mondanunk Vlagyimir Putyin orosz elnöknek mindezért, beleértve azt is, hogy kevésbé függünk az orosz energiaforrásoktól” - jelentette ki az interjúban a román külügyminiszter.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában