Fizetésemelés

2022.09.24. 11:57

Iohannis: nem tartom igazságosnak, hogy elsőként a közjogi méltóságok részesüljenek fizetésemelésben

Agerpres

Klaus Iohannis államfő a szenátus által elfogadott, a közjogi méltóságok és a helyi választott tisztségviselők fizetésének emeléséről szóló tervezet kapcsán pénteken kijelentette, nem tartja igazságosnak, hogy elsőként ők részesüljenek béremelésben.

"Néhány nappal ezelőtt azt mondtam, hogy tekintettel arra, hogy az infláció elég magas, ésszerű a fizetések és a nyugdíjak emelése, természetesen annyival, amennyit a büdzsé megenged. Azt azonban nem tartom igazságosnak, hogy a közjogi méltóságok és a helyi választott tisztségviselők elsőként részesüljenek fizetésemelésekben; mi következhettünk volna később is a sorban" – fejtette ki az államelnök.

A szenátus első házként szerdán a közjogi méltóságok és a helyi választott tisztségviselők fizetésének emeléséről szóló tervezetet fogadott el 92 támogató és 22 ellenszavazattal, négy tartózkodás mellett. A módosító indítvány kezdeményezői, Turos Lóránd és Fejér László Ödön RMDSZ-es szenátorok szerint az intézkedés a "jelenlegi méltánytalanságokat" hivatott felszámolni. A képviselőház a döntő fórum az ügyben.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában