Románia

2022.04.04. 12:50

Cîţu: A törvényhozókat senki nem bízta meg, hogy a parlament nevében beszéljenek

Forrás: gov.ro

Agerpres

 

Az orosz nagykövetségen múlt héten fogadott négy román törvényhozó nem kapott semmiféle arra vonatkozó megbízatást, hogy a román parlament nevében beszéljen - jelentette ki hétfőn a szenátus elnöke. Florin Cîţu ezzel arra reagált, hogy Diana Şoşoacă Iovanovici szenátor csütörtökön a Facebook-oldalán bejelentette: szerdán három másik kollégájával, Dumitru Coarnă szociáldemokrata képviselővel, illetve Mihai Lasca és Francisc Tobă volt AUR-os honatyákkal együtt találkozott Valerij Kuzmin bukaresti orosz nagykövettel. A meghallgatáson az ország "semlegességéről" biztosították a nagykövetet, abban az értelemben, hogy "Románia nem vesz részt a két hadviselő állam, az Orosz Föderáció és Ukrajna közötti háborúban". 

 

Şoşoacă szerint azt is javasolták, hogy "a háborús felek Romániában mint semleges területen folytassanak béketárgyalásokat". "Semmiféle megbízatásuk nem volt, hogy a parlament nevében beszéljenek" - fogalmazott az eset kapcsán Florin Cîţu. A szenátus elnöke azt is közölte, a házszabály alapján fogják eldönteni, hogy szankcionálják-e valamilyen módon a szóban forgó törvényhozókat. Marcel Ciolacu, a Szociáldemokrata Párt elnöke hétfőn azt mondta, Dumitru Coarnă PSD-s képviselőnek semmi keresnivalója nem volt Oroszország nagykövetségén, és a PSD Călăraşi megyei szervezete, amelyhez a honatya tartozik, már kérelmezte is Coarnă kizárását a pártból.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában