Románia

2022.02.21. 16:31

Kedden tárgyalja a koalíció az energiaár-csökkentés következő időszakra vonatkozó törvénytervezetét

Forrás: dcmedical.ro

Agerpres

 

Kedden ismerteti az energiaügyi miniszter vagy a kormányfő a koalíció vezetőivel a földgáz- és az áramszámlák csökkentését célzó, áprilistól hatályba lépő törvény tervezetét - közölte hétfőn a parlamentben Marcel Ciolacu.

 

A Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke a sajtónak elmondta, a Nicolae Ciucă miniszterelnök által korábban már felvázolt jogszabály tartalmazza a PSD javaslatainak zömét. A tervezetről hétfő délután még egyeztet a kormányfő az illetékes miniszterekkel, a végső változatát pedig kedden ismertetik a koalíció vezetőivel.

 

Ciolacu hozzátette, szerinte az energiaárak liberalizálása "rendkívül kaotikusan" történt Romániában. Utalt arra, hogy a koalíció visszatérne az árak szabályozásához az energiaszektorban. Emlékeztetett arra, hogy a jelenleg érvényben lévő sürgősségi rendelet nem az energiaárak valós korlátozását írja elő, mert az állam kompenzálja a szolgáltatók veszteségeit. Hangsúlyozta azt is, hogy az árszabályozáshoz való visszatérésről a kormánynak egyeztetnie kell az Európai Bizottsággal.

 

A PSD elnöke elmondta, hogy a jelenleg kidolgozás alatt álló törvénytervezet szerint értékjegyekkel támogatná az állam a kiszolgáltatott energiafogyasztókat. "Az a legfontosabb, hogy középtávon, 2025-ig kiszámítható legyen az energia ára, mert most az áremelkedések láncolatának vagyunk tanúi, és az emberek elégedetlenek. Véget kell vetnünk ennek a gazdaságilag tarthatatlan áremelkedésnek. Egyértelmű, hogy valaki jól járt ezzel a drágulással, de nem eshet áldozatául az egész ország. (...) Az államnak nagyon egyértelmű szabályokat és büntetéseket kell megszabnia, hogy ilyesmi többé ne fordulhasson elő" - mondta a PSD elnöke.

 

Marcel Ciolacu az üzemanyagok jövedéki adójának 50 százalékos csökkentését fogja javasolni a koalíciónak

 

Az üzemanyagárakat mérséklő intézkedéseket készül kedden javasolni a koalíciónak a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke, Marcel Ciolacu. Ezek egyike a benzin és a gázolaj jövedéki adójának ötven százalékos csökkentése. Marcel Ciolacu hétfőn a parlamentben emlékeztetett arra, hogy a gázolaj literenkénti ára már meghaladja a 7 lejt. Elmondta, hogy kérésére a pénzügyminiszter kiszámította: a jövedéki adó ötven százalékos csökkentése révén az üzemanyagok mintegy 1,2 lejjel lesznek olcsóbbak. Ciolacu hangsúlyozta, hogy egy ilyen intézkedést csak korlátozott ideig vezethet be a kormány.

 

A szenátus és a Nemzeti Liberális Párt (PNL) elnöke, Florin Cîţu kedden az üzemanyagok jövedéki adójának csökkentéséről elmondta: szerinte a szakértőknek kell választ adniuk arra kérdésre, hogy ez az intézkedés valóban csökkenti-e majd a tankolás költségeit.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában