Románia

2022.02.23. 16:44

Cătălin Predoiu: A SIIJ-t fel kell számolni, mert nyomást gyakorol a bírákra

Agerpres

 

Az igazságügyi miniszter kijelentette szerdán, hogy az igazságszolgáltatásban elkövetett törvénytelenségeket kivizsgáló különleges ügyészséget (SIIJ) fel kell számolni, mert az intézmény nyomást gyakorol a bírákra és ügyészekre. Cătălin Predoiu a SIIJ felszámolásáról szóló vitán beszélt erről, amelyet a szenátus jogi bizottsága szervezett. A miniszter kifejtette, a különleges ügyészség felszámolását előíró tervezet kidolgozásakor egy mindenki számára elfogadható kompromisszumra törekedtek, amely lehetővé teszi az intézmény megszüntetését, illetve azt is, hogy a helyét "az igazságügyi minisztérium, az ügyészségek és az ügyészek által támogatott, funkcionális rendszer" vegye át.

 

Hangsúlyozta, a vitatott tervezetet semmiképpen sem szabad a korrupcióellenes ügyészség (DNA) elleni szankcióként értelmezni. Ezzel arra utalt, hogy a jogszabály kivonja a DNA hatásköre alól az igazságszolgáltatás szereplőinek korrupciós bűncselekményeit. Elmondta azt is, hogy a tervezet korábbi változatairól nem alakult ki konszenzus az igazságszolgáltatásban, illetve egy olyan többség sem a parlamentben, ami lehetővé tette volna a megszavazásukat - magyarázta. "Nem akartuk bővíteni a parlamentben elakadt, sikertelen próbálkozások listáját" - fogalmazott Predoiu.

 

Az igazságügyi tárca vezetője kijelentette, nem célja a DNA aláaknázása, sőt támogatja a korrupcióellenes ügyészséget, és meggyőződése, hogy erre az intézményre szüksége van a román államnak. Ahogy azonban az ügyészségeknek jogukban áll szabadon dönteni az egyes ügyekben anélkül, hogy az igazságügyi minisztérium felelősségre vonná őket, úgy a törvényt indítványozó igazságügyi minisztériumnak, a kormánynak és a parlamentnek is joga van önállóan dönteni jogalkotási kérdésekben - érvelt a miniszter. A szenátus jogi bizottsága szerdán az igazságügyi tárca, az igazságszolgáltatásban dolgozók és a civil társadalom képviselőivel közösen vitatta meg a SIIJ felszámolását előíró tervezetet, amelyet hétfőn első törvényhozási fórumként elfogadott a képviselőház.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában