kormányprogram

2021.11.17. 13:47

Cîţu: Fontos lenne mielőbb beiktatni a kormányt

A Nemzeti Liberális Párt (PNL) még nem döntött a miniszterelnök-jelöltjéről, csupán arról határozott, hogy a rotációs kormányban elsőként kapják meg ezt a tisztséget – hangsúlyozta szerdán Florin Cîţu.

A PNL elnökét arról kérdezték a sajtótájékoztatóján, hogy igény tart-e a miniszterelnöki tisztségre, tekintettel a liberálisok országos tanácsának arra a korábbi határozatára, miszerint a párt vezetője automatikusan kormányfőjelölt is.

Florin Cîţu elmondta, a PNL végrehajtó bizottságának kedd esti ülésén a Kolozs megyei szervezet elnöke, Emil Boc javasolta a határozat módosítását azzal a szándékkal, hogy a pártelnöktől eltérő politikust is javasolhassanak kormányfőnek. Hozzátette, nem értette, hogy mi volt ezzel a célja Emil Bocnak, mert az ülésen csak arról született döntés, hogy elsőként a liberálisok jelöltje legyen a rotációs kormány miniszterelnöke, személyi kérdések nem szerepeltek napirenden.

Arra a felvetésre, hogy nem számol-e Emil Boc javaslatával olyan körülmények között, hogy a Szociáldemokrata Párt (PSD) nem akarja őt miniszterelnöknek, Florin Cîţu kijelentette: az országos tanács határozott már korábban arról is, hogy a PNL nem kormányozhat együtt a PSD-vel, ennek ellenére a két párt között jelenleg koalíciós tárgyalások zajlanak.

Azt is kifejtette: bizarrnak tartja a szociáldemokraták elnökének, Marcel Ciolacunak azt az érvét, hogy egy megbuktatott kormányfő nem lehet újra miniszterelnök. Emlékeztetett, hogy a megbuktatásához vezető bizalmatlansági indítvány nem csak az ő személye, hanem az egész kabinet ellen irányult. „Ennek (Marcel Ciolacu érveinek – szerk. megj) alapján a kormány jelenlegi tagjai nem vehetnének részt a következő kormányban” – jegyezte meg.

Florin Cîţu értésre adta: a PNL is támaszthatna olyan feltételeket, hogy a PSD bizonyos politikusai nem lehetnek a koalíciós kormány tagjai, de szerinte „rossz irányba vezetne”, ha a felek a személyekről vitatkoznának. Hangsúlyozta, fontos lenne mielőbb beiktatni a kormányt, ezért szerdán megpróbálnak kompromisszumra jutni a szociáldemokratákkal a miniszterelnök-jelölt kérdésében.

„A PNL számára kompromisszumot jelentett, amikor a PSD-vel való koalícióról döntött. Azt hiszem, vannak olyan párttársaim, akik hajlandóak újabb kompromisszumokat kötni azért, hogy tovább tudjunk lépni” – jelentette ki.

Arra a kérdésre, miszerint elképzelhetőnek tartja-e, hogy a pártja ne őt javasolja miniszterelnöknek az államfővel tartandó kormányalakítási egyeztetéseken, Cîţu azt válaszolta: a PNL eddig csak arról döntött, hogy első körben a liberálisok jelöltje kerüljön a rotációs kormány élére. „Majd meglátjuk, hogy ki lesz ez a jelölt. Vannak olyan kollégáim, akik szerint rendjén való, ha egy másik párt kapja meg a miniszterelnöki tisztséget. Bizarr, de ez van” – fogalmazott a PNL elnöke.

Florin Cîţu közölte azt is, hogy a kormányprogram véglegesítése után a körvonalazódó koalíció pártjai konzultálni fognak az államfővel is. Azt pedig egészen biztosnak nevezte, hogy a koalíció közös miniszterelnök-jelölet fog javasolni Klaus Iohannisnak a formális kormányalakítási egyeztetéseken.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában