Átoltottság

2021.10.07. 16:43

Iohannis: Addig van szükség a védőmaszkra, amíg kellő szintre nő az átoltottság

Fotó: medichub

Klaus Iohannis csütörtökön kifejtette, szerinte addig van szükség a védőmaszk állandó használatára, amíg a lakosság átoltottsága nem teszi lehetővé a koronavírus terjedésének megfékezését.

„Ez egy egyszerű, könnyen használható és hatékony óvintézkedés” – jelentette ki ki cernavodai sajtótájékoztatóján az államfő.

Klaus Iohannis ugyanakkor ismét oltakozásra buzdította a lakosságot, hangsúlyozva: nagyon szomorúnak tartja, hogy ezt állandóan ismételgetnie kell.

„Paradox helyzetállt elő. Itt vagyunk a pandémia kellős közepén, megvan a fegyverünk – az oltás – a járványt felszámolására, de az emberek továbbra sem hajlandóak beoltatni magukat. Nem igazán értem ezt a vonakodást. A vakcinákat időközben több milliárd emberen tesztelték és újra tesztelték. Az oltás nagyon jól működik, és arra kérem a románokat, hogy menjenek és oltassák be magukat, vessünk véget ennek a világjárványnak, hogy folytathassuk életünket” – fogalmazott az államfő.

Arra az újságírói kérdésre, hogy miért nem tiltják be a magánrendezvényeket és a koncerteket, pedig tudvalevő, hogy ezeken gyorsan terjed a vírus, az államfő azt válaszolta: meggyőződése, hogy az országos vészhelyzeti bizottság minden releváns adatot figyelembe vesz a az országos érvényű döntések meghozatalakor, azonban a megyei vészhelyzeti bizottságoknak jogukban áll adott településekre szabott további intézkedéseket is hozni, ha a helyzet megköveteli.

Az államfőtől azt is megkérdezték, hogy egyetért-e a digitális uniós Covid-igazolvány kötelezővé tételével a munkahelyeken, amit Olaszországban is bevezetnek október 15-től.

„Ez az intézkedés nálunk is szóba került. De egyelőre csak beszélünk róla, akárcsak a védőoltás kötelezővé tételéről” – válaszolta az elnök.

Hozzátette, jómaga nem feltétlenül híve a kényszerítő és megtorló intézkedéseknek, de ha nem sikerül más módszerekkel, mint például a védőoltás, lassítani a vírus terjedését, akkor a kevésbé népszerű intézkedések is terítékre kerülnek. „Jelen körülmények között a parlament fogja majd jóváhagyni ezeket, tekintve, hogy az ügyvivő kormány nem adhat ki sürgősségi rendeletet, az állampolgári szabadságokat korlátozó intézkedéseket pedig törvénnyel kell bevezetni” – magyarázta az államelnök.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában