Igazságügy

2021.07.20. 14:18

Stelian Ion újabb javaslatváltozatot mutat be a SIIJ felszámolására

Fotó: caleaeuropeana.ro

Stelian Ion igazságügyi miniszter bejelentette, hogy a koalíció keddi ülésén újabb javaslatváltozatot fog bemutatni az igazságszolgáltatásban elkövetett esetleges bűncselekményeket kivizsgáló ügyészség (SIIJ) felszámolására. A tárcavezető erről a parlament épületében nyilatkozott a kormánypártok vezetőinek keddi tanácskozása előtt.

Kifejtette, igazságügyi miniszterként számára is, de az USR PLUS számára is lényegbevágó a SIIJ felszámolása oly módon, hogy ne legyen lehetőség az intézmény újbóli létrehozására „új címkével vagy új székházzal”. Másrészt fontosnak tartják, hogy a DNA és a DIICOT visszakapja korábbi hatáskörét, a bírákat és ügyészeket érintő korrupciós ügyeket pedig a DNA vizsgálja ki – tette hozzá.

Az igazságügyi miniszter elmondta, a javaslata biztosítékot nyújt azoknak a koalíciós partnereknek, akik pótlólagos garanciát szeretnének arra, hogy a bírák és ügyészek nem lesznek visszaélések áldozatai, ha az őket érintő korrupciós ügyek kivizsgálása a DNA-hoz kerül vissza. Ez a pótlólagos garancia nem a SIIJ felszámolásáról szóló jogszabályba, hanem a bírák és ügyészek jogállásáról szóló törvénybe kerülne be.

Stelian Ion úgy vélekedett, az RMDSZ-nek nem lesz oka ellenezni az új javaslatot, annál is inkább, mert elvi szinten már tárgyaltak róla.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában