elszomorító számadatok

2020.10.05. 15:36

Több mint 481 ezer munkahely szűnt meg a járvány miatt Romániában

Romániában több mint 481 ezer munkahely szűnt meg a koronavírus-járvány miatt, amely leginkább a feldolgozóipart sújtotta – írta a Ziarul Financiar című román gazdasági napilap online kiadásában.

Fotó: Alexandru Nițescu

Az újság emlékeztetett, hogy március 16. óta 1,29 millió munkaszerződés szűnt meg, majd a vesztegzár feloldása után, a május közepétől számított gazdasági újraindulástól számítva 808.296 új munkaszerződést jegyeztek be. Ennek a két adatnak a különbözete adja a több mint 481 ezret, ami az újság szerint a járvány miatt elvesztett munkahelyeket jelenti. Emlékeztetettek, hogy a járvány leginkább a feldolgozóipart sújtotta, és ezt alátámasztják a számok is, hiszen több mint 209 ezer munkaszerződést szüntettek meg ebben az ágazatban a koronavírus-járvány okozta gazdasági leállás idején, majd az újraindulást követően csak 119 ezer új munkaszerződést jegyeztek be.

A járvány az építőipart is kedvezőtlenül érintette, ott 195 ezer állás szűnt meg, és csak 124 ezer új munkaszerződést jegyeztek be. A kereskedelmet nem érintette kedvezőtlenül a koronavírus-járvány, ráadásul több mint 136 ezer új munkaszerződést regisztráltak, így több mint 32 ezerrel nőtt a munkaszerződések száma a járvány előtti időszakhoz mérten. Kisebb mértékű, de szintén növekedés tapasztalható az oktatásban és a mezőgazdaságban is, ahol mintegy 10 ezerrel, illetve 6 ezerrel nőtt a munkaszerződések száma.

Borítókép: illusztráció

,

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában