Elévülés

2019.12.25. 10:43

Elévülés miatt felmentették a bűnszövetkezet tagjait

Tíz évi pereskedés után, a Marosvásárhelyi Táblabíróság a bűncselekmények elévülése, illetve hiánya miatt jogerősen felmentette azt a 24 romániai vádlottat, akit kiskorúak Nagy Britanniába csempészése és bűnözésre kényszerítése miatt állítottak bíróság elé.

A korábban nagy nemzetközi sajtóvisszhangot kiváltó ügyben hozott ítéletről hétfőn számolt be az Agerpres hírügynökség. Az ügy vádlottainak többsége a Ialomița megyei Țăndărei városból származik. Eredetileg bűnszövetkezet létrehozásával, tiltott fegyverviseléssel, embercsempészettel és kiskorúak kizsákmányolásával vádolták őket, amiért akár 20 éves szabadságvesztés is kiszabható. A bíróság azonban valamennyi vádlott esetében megváltoztatta a büntetőjogi besorolást, és az időközben hatályba lépett új büntető törvénykönyv enyhébb büntetési tételeit vette figyelembe, megállapítva a feltételezett bűncselekmények elévülését, vagy hiányát. Az ügyet a romániai nyilvánosság elé táró G4Media portál korábban felidézte: 2010 áprilisában brit és román rendőrök 34 házkutatást tartottak Țăndăreiben, négy géppisztolyt, 12 vadászpuskát, 6 pisztolyt, 10 kilogramm aranyat, valamint pénzt, autókat és lovakat foglaltak le félmillió euró értékben. Az akkor előzetes letartóztatásba helyezett, de nem sokkal később már szabadlábon védekező vádlottakat 2010 júliusában állították bíróság elé, azzal vádolva őket, hogy részt vettek 181 romániai gyerek Nagy-Britanniába csempészésében, akiket aztán a bűnszövetkezet ottani tagjai koldulásra és zsebtolvajlásra kényszerítettek. A G4Media szerint a țăndărei-i bűnbanda Nagy-Britanniában elfogott tagjai nem voltak olyan szerencsések, mint romániai társaik: közülük 120-at juttatott börtönbe a brit rendőrség.

„Döbbenetes”

A portál felidézte: miután 2011-ben a brit hatóságok az Európai Parlamentben is bemutatták a Țăndărei-ügyet, az EU új irányelvet fogadott el a kiskorúak kizsákmányolásáról, amely a kényszermunka, illetve a rabszolgaság kategóriájába sorolja a gyermekek koldulásra, vagy lopásra kényszerítését. Az irányelvet valamennyi tagország, így Románia is ratifikálta. A nyomozást az Egyesült Királyságban vezető, időközben nyugállományba vonult Bernie Gravett brit rendőr a mostanihoz hasonló első fokú ítélet februári kihirdetése után a román igazságszolgáltatás kudarcának nevezte az ügyet. „Döbbenetes ez az ítélet: a román igazságszolgáltatás kudarca. Cserben hagyták az áldozatokat, és a roppant nehéz ügyet felgöngyölítő rendőröket. Egy újabb olyan eset, amely a korrupcióról és a jogállamiság megsértéséről szóló bírálatoknak teszi ki Romániát” – idézte a nyugalmazott rendőrt a román hírportál.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában