Hallgassa élőben!

Egy montpellier-i templom elleni támadás előkészítésével gyanúsítják a húsvétkor őrizetbe vett 18 éves nőt

Egy montpellier-i templom elleni támadás előkészítésével gyanúsítják azt a 18 éves nőt, akit húsvétkor vettek őrizetbe a dél-franciaországi Béziersben – közölték csütörtökön a francia terrorellenes nyomozóhatóságok.

A nyomozás kezdetektől fogva erre a fiatal nőre irányult, aki eldicsekedett a szomszédainak azzal, hogy az Iszlám Állam nevű terrorszervezet videófelvételeit nézi.

A nyomozóhatóságok csütörtökön új részleteket közöltek az esetről. A 18 éves béziers-i gyanúsított támadást akart végrehajtani húsvétkor egy templom ellen a várostól közel hetven kilométerre keletre lévő Montpellier-ben. Otthonában találtak egy fotót Samuel Paty tanárról, akit tavaly a nyílt utcán fejezett le egy dzsihadista, mert a szólásszabadságról tartott óráján Mohamedről mutatott be karikatúrákat.

A lakásban pokolgép készítéséhez szükséges anyagokat is találtak, illetve fegyveres dszihadistákról készült fotókat, továbbá egy közeli templomról készült ábrát és kézzel írott jegyzeteket nácikról és az Iszlám Államról.

A gyanúsított korábban nem került a bűnüldöző hatóságok látókörébe.



A torrentezők most a legtöbbször ezeket a filmeket töltik le
Törvénytelen, de kapós. Nem mintha utóbbi felmentene bármi alól, viszont jelzi, mi pörög a szervereken.
Ígérete szerint hatalmas összeget adományozott egy állatkertnek az idős férfi
A 750 ezer eurós adományt többek között a medveház felújítására fordítja a münsteri állatkert.
Újabb fejlemény az Újpest címervitája ügyében
Úgy tűnik, visszaállítják a hagyományos címert.
Pereli a Tintin-szobrok alkotóját a Hergé-hagyaték kezelője
Pereli a Tintin-szobrok alkotóját, Christophe Tixier-t a Tintin-képregényeket alkotó belga Hergé hagyatékának kezelője.
Felgyorsultak az oltások a nagyváradi központokban
Felpörögtek az események oltásügyben a nagyváradi oltóközpontokban. Az elmúlt napokban ismét elkezdtek oltani Pfizer-BioNTech vakcinával, aminek következtében lényegesen lerövidült a várakozási idő.