Alapjogokért Központ

2024.07.09. 12:00

Radikálisan átalakul az európai politikai térkép

Az európai politikai térkép radikálisan átalakul: június 9-én az európai uniós választópolgárok a változás mellett tették le a voksukat, és ennek a változásnak az európai politikai szintéren a legfontosabb lépése a Patrióták Európáért európai parlamenti (EP-) képviselőcsoport megalakulása – jelentette ki az Alapjogokért Központ európai uniós kutatási igazgatója keddi budapesti sajtótájékoztatóján, írja az MTI.

MW

Kovács Attila, az Alapjogokért Központ európai uniós kutatási igazgatója sajtótájékoztatót tart az Európai Parlament Patrióták Európáért frakciójának megalakulása kapcsán Budapesten 2024. július 9-én

Forrás: MTI

Fotó: Lakatos Péter

Kovács Attila azt mondta: az EP-frakció megalakulása „a nemzeti erők nemzetközi együttműködésének a stratégiai gyümölcse, ennek az együttműködésnek a legkézzelfoghatóbb eredménye az elmúlt években”.

Ez a szövetség azért is természetes, mert az azt alkotó pártok együttműködése közös elképzeléseken nyugszik. Ezeket a pártokat összeköti az európai zsidó–keresztény hagyományok tisztelete, a tagállamok, a nemzetek szuverenitásának a tiszteletben tartása, a családpolitika, az európai demográfiai kérdés megoldásának igénye, valamint „napjaink (...) legfontosabb kihívása, a háború lezárásának igénye”, a béke iránti vágy – emelte ki.

Kovács Attila kifejtette: a politikában a közös minimumot kell keresni, azokat a pontokat, amelyek összekötik a sok esetben másként gondolkodó politikai erőket. A béke kérdése az a közös alap ma, ami összeköti az európai választókat, vagy „a politikának a józan ész talaján álló erőit” – mondta. Hangsúlyozta: Európa, a világ, ma békét szeretne, és „mindenki, aki különböző fórumokon a békéért tesz, az (...) Európa jövőjéért tesz egy nagyon-nagyon fontos lépést”.

Megismételte, június 9-én az európai választópolgárok a változásra szavaztak, és – mint fogalmazott – „jobboldali-konzervatív irányba fordították az Európai Unió (EU) kormányrúdját”.

Megüzenték, hogy kevesebb liberalizmust, zöld ideológiát, illegális migrációt, valamint több, a szuverenista, „nemzeti gondolat környékén összpontosuló politikai erőt szeretnének” az EP-be küldeni – mondta Kovács Attila. Hozzátette: az eredmények azt mutatják, hogy a jobboldali-nemzeti tömb, illetve pártjaik az egyes tagállamokban sokkal több szavazatot kaptak.

A kutatási igazgató beszélt arról is, 2020 márciusában a Fidesz elhagyta az Európai Néppártot, mert az „gondolkodásában, ideológiájában balra tolódott, gyakorlatilag már nem lehetett felismerni a különbséget az önmagát kereszténydemokrataként definiáló” néppárt, valamint a szocialisták, zöldek és liberálisok között.

Formálisan külön frakciókban ültek, de az a politikai jövő, amit Európának adni szeretnének, az gyakorlatilag egy volt: ezek a pártok támogatják a föderális Európát, az Európai Egyesült Államok létrehozásának gondolatát – magyarázta Kovács Attila. Hozzátette: ezek a pártok nem voltak képesek érdemben kezelni a illegális migráció kihívásait, valamint az elmúlt két és fél évben „semmilyen kézzelfogható érdemi lépést nem tettek a béke megteremtése, a szomszédunkban zajló háború megfékezése érdekében.”

Kiemelte, mindezért valós igényként merült fel az európai választópolgárok részéről egy politikai alternatíva megteremtése. „Ma már kijelenthetjük, hogy ez a politikai alternatíva a jobboldalon, a konzervatív, a nemzeti, a szuverenista, (...) a patrióta oldalon körvonalazódik” – fogalmazott Kovács Attila.

Szerinte Brüsszelben azért hallani most sok olyan hangot, amely a Patrióták Európáért frakciót kritizálja, mert a „félelem motiválja” a mainstream pártokat, „a politikai alternatíva megjelenésétől való félelem”.

A bécsi patrióta kiáltványt követő szűk két hétben az alternatíva politikai keretei is megszülettek – mondta Kovács Attila.

Rámutatott, azon korábbi feltételezékkel szemben, hogy ez egy térségi alapú együttműködés lesz, a politikai közösséghez szerte Európából jelentkeztek a nemzeti pártok: 12 tagállam 13 pártja, mintegy 20 millió szavazó közvetlen demokratikus felhatalmazásával.

A Patrióták Európáért frakció rögtön a harmadik legnagyobb erő lett az EP-ben, megelőzve az európai konzervatívokat és Macron liberális politikai formációját – mondta Kovács Attila.

Kiemelte, Orbán Viktor miniszterelnök és a Fidesz EP-képviselői 2020 márciusa óta azon dolgoztak, hogy megteremtsék az együttműködés alapjait: azt a bizalmi légkört, a személyi, szervezeti keretet, amely most a Patrióták Európáért frakció megalakulásában öltött testet.

Megjegyezte azt is, hogy az Alapjogokért Központ az elmúlt három évben szervezője volt CPAC Hungarynak, és így büszkék arra, hogy a központ katalizátora lehetett „a nemzeti erők nemzetközi együttműködésének”, valamint arra, hogy teret nyújthattak az antiglobalista erők, gondolkodók globális együttműködésének.

Kovács Attila elmondta, az EU-t az elmúlt húsz évben egy nagykoalíció, a szocialisták és a néppárt együttműködése irányította, és most a fő változás az, hogy „az európai politikai térkép jobbratolódásával” új alternatíva nyílik.

Szerinte „az i-re a pontot” az olasz és francia tagpártok a Patrióták Európáért frakcióhoz való csatlakozása tette fel.

Kovács Attila kitért arra, hogy szerinte a frakció hatékonyan és eredményesen tud majd együttműködni az európai konzervatívokkal.

Kifejtette azon véleményét is, hogy a frakció megalakulásával sikerült kitörnie a jobboldali-konzervatív erőknek a „politikai karanténból”, amelyet a korábbi Identitás és Demokrácia frakció tagjai „elszenvedtek”. Ugyanis a fősodratú pártok az elmúlt öt évben „nem adták oda” nekik a képviselőcsoportot megillető lehetőségeket – emlékeztetett Kovács Attila.

A magyar soros uniós elnökségről szólva arról beszélt, az elmúlt szűk tíz nap bebizonyította: ha valaki valóban Európa érdekeit szem előtt tartva áll az EU kormányrúdjánál, akkor „tíz nap alatt többet tud tenni a békéért, mint számos európai vezető az elmúlt több mint két évben.”

Meloni szerint a Patrióták Európáért nem Putyin-barát csoport

Az az elképzelés, hogy a Patrióták Európáért Putyin-barát, külső elemzőktől ered – jelentette ki Giorgia Meloni olasz kormányfő, az Európai Konzervatívok és Reformerek (ECR) pártcsalád elnöke az új európai parlamenti pártcsoport megszületését kommentálva kedden.

Giorgia Meloni úgy vélte, nem felel meg a valóságnak a „megfigyelőktől” származó kijelentés, miszerint a Patrióták Európáért egy olyan csoport, amely közel áll Vlagyimir Putyin orosz elnökhöz.

Az ECR és egyben az olasz jobboldali kormánypárt elnökének ez volt az első kommentárja az Európai Parlamentben (EP) hétfőn megalakult új pártcsaláddal kapcsolatban.

A Patrióták Európáért megelőzte az ECR-t, amely létszámát tekintve így a harmadikról a negyedik helyre szorult vissza az EP-pártcsoportok sorában. Az ECR-ből a Patrióták Európáérthoz csatlakozott a spanyol Vox, és Giorgia Meloni kormányszövetségese, a Matteo Salvini vezette Liga is az új európai formáció tagja lett.

Giorgia Meloni azoknak az újságíróknak nyilatkozott, akik elkísérték őt a NATO kedden kezdődő washingtoni csúcstalálkozójára, amelyen Orbán Viktor magyar miniszterelnök, a Patrióták Európáért egyik alapítója is jelen van.

Az olasz kormányfő úgy vélte, hogy „túl egyszerű” az elemzőknek az az olvasata is, miszerint a Marine Le Pen vezette Nemzeti Tömörülés (RN) francia párt elveszítette a választásokat. „Senki sem hirdethet győzelmet: a három politikai front közül egyik sem tud önállóan kormányozni” – hangoztatta Meloni.

Hozzátette, hogy számos más európai tagállammal ellentétben most Olaszország az a tagállam, ahol stabil a kormányzás, miközben korábban pont fordított volt a helyzet.

A NATO-csúccsal kapcsolatban Giorgia Meloni hangsúlyozta, hogy a szövetségnek „egységet és a változó világhoz való alkalmazkodási képességét” kell felmutatni. Úgy vélte, a Kijevben lebombázott gyermekkórház bizonyítja „az igazi akaratot a békés megoldás keresését hirdető orosz propagandához képest. Amikor ilyen erőteljes támadás éri a civil lakosságot, és gyerekeket vesznek célpontba, teljesen más üzenet érkezik”.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában