Jobb pályán

2024.07.23. 09:21

Ma kezdődik a 33. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor

„Jobb pályán” mottóval kedden kezdődik az erdélyi Tusnádfürdőn a 33. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor – közismertebb nevén Tusványos – vasárnap hajnalig tartó rendezvénysorozata az erdélyi Magyar Ifjúsági Tanács (MIT) és a budapesti székhelyű Kisebbségekért – Pro Minoritate Alapítvány szervezésében – írja az MTI.

MW

Orbán Viktor kormányfő (k) előadást tart a 32. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktáborban az erdélyi Tusnádfürdőn 2023. július 22-én. Mellette Németh Zsolt, az Országgyűlés külügyi bizottságának fideszes elnöke (b) és Tőkés László, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöke (j)

Forrás: MTI

Fotó: Miniszterelnöki Sajtóiroda/Benko Vivien Cher

Idén 76 partnerrel közösen 34 rendezvénysátrat működtetnek majd, és több mint ötszáz programmal, ezer előadóval várják az érdeklődőket az Olt folyó partján található kempingbe, valamint a sportpályára.

Az időszerű közéleti, politikai témák között egyebek mellett a béketeremtésről, a választási évről, és a magyar uniós elnökségről rendeznek kerekasztal- és pódiumbeszélgetéseket.

Idén is megrendezik a péntek délelőtti nemzetpolitikai kerekasztalt a Kárpát-medencében működő magyar érdekvédelmi szervezetek és pártok vezetőinek részvételével.

A hagyományos szombat délelőtti politikai fórumon Orbán Viktor miniszterelnök és Tőkés László, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöke tart majd előadást, valamint válaszol a közönség kérdéseire.

A Tusványos számos kulturális, hagyományápoló, ismeretterjesztő és szórakoztató programot is kínál: idén is lesznek irodalmi, színházi események, a népzene és táncház iránt érdeklődőknek pedig a tavaly felavatott Kriza János Csűrben kínálnak hajnalig tartó programokat.

A fesztivál koncertprogramja kedd este a Blahalouisianával indul, majd a Bagossy Brothers Company lép színpadra. A hét folyamán a Magashegyi Underground, a Honeybeast, Szabó Balázs Bandája, Ákos, Nagy Feró és a Beatrice a Magyar Rocklegendák: Kalapács József, Rudán Joe és Varga Miklós, a 4S Street, illetve a Kowalsky meg a Vega koncerteznek.

A 33. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor hivatalos megnyitója szerda délelőtt lesz: ekkor kezdődnek a szakmai-közéleti programok.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában