Gyermekvédelem

2024.02.09. 08:47

Újabb megerősítést kap a már most is kiemelkedően szigorú gyermekvédelmi jogrend

Újabb megerősítést kap az európai szinten már most is kiemelkedően szigorú magyar gyermekvédelmi jogrend – mondta az Alapjogokért Központ vezető elemzője az M1 aktuális csatornán csütörtök este, arra reagálva: Orbán Viktor miniszterelnök a kormány nevében alkotmánymódosító javaslatot nyújtott be, amely lehetetlenné teszi, hogy kiskorú gyermekek sérelmére elkövetett bűncselekmény esetén a tettes kegyelmet kaphasson.

MW

Borítóképünk illusztráció

Forrás: Shutterstock

Fotó: fizkes

Szikra Levente kijelentette, nagyon fontos módosító javaslatról van szó; 

azokban az esetekben, amikor kiskorúak sérelmére követnek el bármilyen bűncselekményt, az elkövetőket kizárják majd az elnöki kegyelem lehetőségéből.   

A magyar jobboldalnak és a jobboldali kormánynak régóta következetes álláspontja a gyermekvédelem politikája és a családpártiság – emelte ki az elemző, hozzáfűzve, az alaptörvénybe is bekerültek már gyermekvédelmi passzusok, például a gyermek születési neme szerinti önazonosság joga vagy „az apa férfi, az anya nő” kitétel, és a gyermekvédelmi törvény is fontos szabályokat tartalmaz.   

Tehát következetes politikába illeszkedik a mostani javaslat – állapította meg Szikra Levente. Úgy fogalmazott, hogy a gyermekvédelmi népszavazáson a nagy többség kiállt a gyermekvédelmi politika mellett. A közakaratnak megfelelő ez a javaslat is, hiszen nagyon szigorú gyermekvédelmi rendszert várnak el a magyar jogrendtől - hangsúlyozta az elemző.   

Közölte: 

a módosítással jóval nehezebb helyzetbe kerülnek azok, akik gyermekek sérelmére követnek el bűncselekményt, mivel megszűnik az egyik szabadulási lehetőség a büntetőjogi következmények alól. Ma is különösen szigorú a magyar jogrend a pedofil bűnelkövetőkkel szemben, de más bűncselekmények esetén is súlyosbító körülmény, ha azokat kiskorúak sérelmére követik el 

– tette hozzá Szikra Levente.   

Úgy fogalmazott, hogy míg a magyar jobboldal legfontosabb céljai közé tartozik a gyermekvédelem, a baloldali politikusok és „a Soros-hálózathoz köthető szereplők” most „hangosan kiabálnak”, de mindvégig a gyermekvédelmi politika ellenzői voltak: nem szavazták meg a gyermekvédelmi törvényt, az említett alaptörvény-módosításokat, a gyermekvédelmi népszavazás bojkottjára buzdítottak, relativizálták a problémát, sőt pedofilmentegető nyilatkozatokat is lehetett hallani tőlük. A baloldal politikai haszonszerzésre próbál felhasználni bűneseteket – vélekedett az elemző.  

Szikra Levente felhívta a figyelmet arra: a jog a legszigorúbb védelemben részesíti a gyermekeket, hiszen fő szabály szerint kegyelmet bármilyen ügyben lehet adni, ez alól most egy kivétel lesz, ami azt mutatja, hogy a magyar állam kiemelten kezeli a gyermekek elleni bűncselekményekkel szembeni fellépést.   

Az elemző szerint a módosítást már a tavaszi ülésszak kezdetén, a következő hetekben végigviheti az Országgyűlés.

Így módosíthatja az alaptörvényt az Országgyűlés

A kormány zéró toleranciával viseltet a pedofil bűnelkövetőkkel szemben, ahol nincs helye mérlegelésnek – fogalmazott lapunknak ifjabb Lomnici Zoltán, reagálva a miniszterelnök tegnapi bejelentésére, miszerint alkotmánymódosítási javaslatot nyújt be a parlamentnek, amely lehetetlenné teszi, hogy kiskorú gyermekek sérelmére elkövetett bűncselekmény esetén az elkövető kegyelmet kaphasson.
„A gyermekek és fiatalok védelme egy felelős  kormányzat első számú prioritása, az alaptörvény megfogalmazása szerint hisszük, hogy gyermekeink és unokáink tehetségükkel, kitartásukkal és lelki erejükkel ismét naggyá teszik Magyarországot”  – közölte a Magyar Nemzet megkeresésére ifjabb Lomnici Zoltán alkotmányjogász, a Századvég jogi szakértője. Jelezte: alkotmányunk rögzíti azt is, hogy minden gyermeknek joga van a megfelelő testi, szellemi és erkölcsi fejlődéséhez szükséges védelemhez és gondoskodáshoz. Azért is fogadhatta el a magyar Országgyűlés 2021. június 15-én a pedofil bűnelkövetők elleni szigorúbb fellépésről és a gyermekek védelme érdekében egyes törvények módosításáról szóló törvényjavaslatot, hogy ennek az alkotmányos elvárásnak is eleget tegyen.
A teljes cikk IDE KATTINTVA olvasható!

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában