Az Igazság órája

2024.02.10. 17:11

Hazánk helye stabil a fejlett országok között (videó)

Álcivil szervezetek légből kapott rangsorokkal támadják Magyarországot.

Pásztor Szabolcs, Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány kutatási igazgatója, Pindroch Tamás és Dornfeld László, az Aalapjogokért Központ elemzője

Forrás: Képernyőfotó

Magyarország a világ 34. legfejlettebb országa, az Európai Unión belül pedig a 18. helyet foglalja el – mondta el Az Igazság órájában, az Alapjogokért Központ és a Hír FM közös műsorában Pásztor Szabolcs, Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány kutatási igazgatója. Azon 25 mutató (az úgynevezett Oeco-Index) alapján, amit az Oeconomus bevett az elemzésbe, hazánk megelőzi Olaszországot vagy Portugáliát. A régióban egyedül Csehország áll előttünk, Románia az EU-tagok közül az utolsó a sorban – ismertette.

Nem hallani olyat, hogy befektetők menekülnének Magyarországról, pedig az ellenzék nagyon szívesen vízionál ilyesmit

 – hangsúlyozta Dornfeld László, az Alapjogokért Központ elemzője. 

A Magyarországon megtelepedett külföldi cégek nagyon elégedettek a helyzettel, a jogszabályokkal, az adókkal, a munkaerővel. Ez a tapasztalat az sokkal fontosabb, mint az, hogy a különböző NGO-k miket hazudoznak össze a saját jelentéseikben és rangsoraikban – fejtette ki.

Pásztor Szabolcs elmondta: 

nagyon sok területen érdemben és nagyon komolyan tudott előrelépni Magyarország az elmúlt években. Például a különböző szektorok: az ipar, mezőgazdaság, szolgáltatások hozzáadott érték vonatkozásában. Ha továbbra is jól működik ezeken a területeken a növekedés, a bővülés, akkor ütemesen tudunk felzárkózni például Ausztriához 

– jelentette ki az Oeconomus kutatási igazgatója.

Nagyon fontos a konnektivitás, meg kell őriznünk a globalizáció gazdasági előnyeit, miközben a kulturális hatásait pedig fékezni kell 

– jegyezte meg az Alapjogokért Központ vezető elemzője. 

Meg kell védenünk az identitásukat 

– mondta Dornfeld László.

Az Igazság óráját itt nézhetik meg: 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában