Együttműködés

2023.10.05. 11:26

Stratégiai partnerségre lép a 4iG Csoport és az Ökumenikus Segélyszervezet

A két évre szóló együttműködésről Jászai Gellért, a 4iG Csoport elnöke, és Lehel László, az Ökumenikus Segélyszervezet elnök-igazgatója szerdán írt alá megállapodást. Az együttműködés ideje alatt a 4iG Csoport összesen 161 millió forint értékben nyújt támogatást az Ökumenikus Segélyszervezetnek, a pénzbeli adomány mellett a 4iG a vállalatcsoporton belüli kompetenciákkal, illetve digitális eszközökkel is hozzájárul a civil szervezet működtetéséhez – közölte a Segélyzervezet sajtóirodája.

MW

Jászai Gellért, a 4iG Csoport elnöke (j), és Lehel László, az Ökumenikus Segélyszervezet elnök-igazgatója (b) 2023. október 4-én, szerdán írta alá a megállapodást

Forrás: Ökumenikus Segélyszervezet

Fotó: László Mudra

Kétéves együttműködési megállapodást kötött a 4iG Nyrt. az Ökumenikus Segélyszervezettel, amelynek keretében 

Magyarország egyik legnagyobb távközlési, és infokommunikációs vállalatcsoportja összesen 161 millió forinttal támogatja a szervezet működését. A 2023-2024-re kötött megállapodás alapján a 4iG Csoport informatikai erőforrásokat biztosít és közreműködik a Segélyszervezet működésének digitalizációjában, kedvező tarifákat nyújt munkatársainak kapcsolattartásához, ezen felül pedig segíti a hátrányos helyzetű településeken élők digitális felzárkóztatását. 

A Segélyszervezet és a 4iG leányvállalatainak együttműködése hosszú múltra tekint vissza, kisebb adományok mellett a 4iG Csoport egyik jelentős támogatója volt az ukrán krízis kapcsán a civil szervezet Kárpátalján folytatott missziójának, a Vodafone Alapítvány pedig a Segélyszervezet tanácsadásával indította útjára a párkapcsolati erőszakban élőket segítő „Bright Sky” programját. 

A Segélyszervezet támogatása jól illeszkedik a 4iG Csoport társadalmi felelőségvállalási programjához, illetve a 4iG által felkarolt digitális állampolgársági program a cégcsoport alapítványainak támogatási gyakorlatához.

Magyarországon és a világ számos krízispontján nyújt gyors és célzott segítséget az Ökumenikus Segélyszervezet, amellyel számos területen kapcsolódtunk össze az elmúlt években. A 4iG kiemelt missziója Magyarország digitalizációja és a tudásalapú digitális gazdaság megteremtése. Mindennapi tevékenységünk mellett ezért arra törekszünk, hogy felkaroljuk azokat a kezdeményezéseket és civil szervezeteket, amelyek a digitalizáció területén is hozzájárulnak a társadalmi esélyegyenlőség megteremtéséhez. Az Ökumenikus Segélyszervezet a rászorulók támogatása mellett ezen a területen is újszerű és példamutató tevékenységet végez. Ezért döntöttünk a digitális állampolgár program, illetve a Segélyszervezet működésének támogatása mellett

–mondta a megállapodás aláírásakor Jászai Gellért, a 4iG Nyrt. elnöke.

A mára Magyarország egyik legnagyobb karitatív szervezetévé vált és világszerte több krízisövezetben is állandó jelenléttel bíró Ökumenikus Segélyszervezetnek mind a hosszú távú esélyteremtő munkájában, mind a krízisek kezelését célzó humanitárius segélyakcióiban kulcsfontosságúak a megfelelő digitális, illetve távközlési eszközök és szolgáltatások. Sokrétű fejlesztő munkánkban egyre jelentősebb szerepet játszik a digitális szegénység elleni küzdelem és a digitális állampolgárság elősegítése. A 4iG-vel kötött megállapodás stratégiai jelentőségű mérföldkő, amely mind ezeken a területeken, mind az egész szervezet hatékonyságára nézve meghatározhatja a következő éveket

– emelte ki Lehel László, az Ökumenikus Segélyszervezet elnök-igazgatója.

4iG Csoport
A budapesti székhelyű, magyar többségi tulajdonú 4iG Nyrt. Magyarország és a nyugat-balkáni régió vezető távközlési és IT-csoportja, a tudásalapú, digitális gazdaság egyik vezető vállalata. A Budapesti Értéktőzsdén jegyzett vállalat friss és innovatív szemlélete, valamint Magyarország vezető IT rendszerintegrátoraként betöltött pozíciója a csoportot a régió digitális átalakulásának vezető üzleti szolgáltatójává teszi. A 4iG dinamikus terjeszkedési stratégiája a magyarországi és a nyugat-balkáni távközlési piac meghatározó szereplőjévé emelte. A csoport folyamatosan bővíti szolgáltatásait, szakértelmét és portfólióját, hogy megfeleljen a távközlési és IT-piacok változásainak és igényeinek. A 4iG Csoport több, mint 8.000 főt foglalkoztat. 
Ökumenikus Segélyszervezet
Az 1991-ben alapított Ökumenikus Segélyszervezet Magyarország egyik legnagyobb, nemzetközileg is elismert karitatív szervezete. Az alapító egyházak összefogása ma már szakemberek, önkéntesek, adományozók és felelős vállalati partnerek egyre bővülő közösségeként segíti a nélkülözőket és bajbajutottakat. A Segélyszervezet nemzetiségi, vallási és világnézeti hovatartozásra való tekintet nélkül, a legszigorúbb szakmai és átláthatósági követelményeknek megfelelve nyújt segítséget a rászorulóknak Magyarországon, a Kárpát-medencében és a világ számos országában. Az Ökumenikus Segélyszervezet egy közösség, mely az összefogás erejével nyújt hatékony segítséget a nélkülözőknek és bajbajutottaknak. Kiemelt célkitűzése, hogy esélyt kínáljon a felzárkózásra a szegénységből kiutat kereső családok számára.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában