2023.10.08. 11:54
Minden nyugdíjashoz kiadványt juttat el a kormány (videó)
Nyitrai Zsolt, a miniszterelnök főtanácsadója videóban hívta fel a figyelmet a nyugdíjasok számára készülő JóKor magazin őszi kiadására, amelynek létrehozásáról az Idősek Tanácsa döntött. Ebből a kiadványból rendszeresen értesülhetnek az olvasók az őket érintő közérdekű információkról - jelezte.

Borítóképünk illusztráció
Forrás: Shutterstock
Fotó: Ljupco Smokovski
– Magyarország Kormánya fontosnak tartja, hogy a nyugdíjasok értesüljenek minden jelentős, őket érintő intézkedésről valamint számukra hasznos információról – fogalmazott Nyitrai Zsolt, kiemelt társadalmi ügyekért felelős miniszterelnöki biztos a Facebook-oldalára feltöltött bejegyzésben.
Jelezte, hogy novemberben például átlagosan közel félhavi nyugdíjjal visz majd többet a postás.
A JóKor magazin őszi száma kapcsán Nyitrai elárulta, hogy az újságban olvashatnak majd az Európában egyedülálló, ingyenes Gondosóra programról is.
– Az ország legnagyobb példányszámú lapjából azt is megtudhatják, hogy kik vehetik igénybe a szolgáltatást, hogyan lehet regisztrálni és milyen esetekben lehet a segítségükre a Gondosóra. A lapból kiderül az is, hogy mivel harcolunk az infláció ellen, mit tehetünk, ha hibás terméket vettünk a boltban és miért érdemes csatlakozni egy gyalogló-klubhoz – ismertette a miniszterelnöki biztos.
A bejegyzés mellé csatolt videóban Varga Mihály pénzügyminiszter közölte: a nemzeti kormány 2010 után szövetséget kötött a nyugdíjasokkal. Emlékeztetett, hogy ígéretük szerint visszaállítják az idős emberek megbecsülését és megőrzik a nyugdíjak értékét - írja a Magyar Nemzet.
A teljes cikk ITT érhető el.